2017. november 22. - Cecília

10 magyar érem Szabadkán

2017. augusztus 14. Szerző: Rózsa Misi
Véget ért Szabadkán a 35. nemzetközi ifjúsági ökölvívó Aranykesztyű Torna. A döntőkben szerencsére több magyar érdekeltség is volt még.

 

Nagyon jól kezdődött minden a számunkra, hiszen 49 kg-ban a hazai versenyző ellen döntőt játszó Bernáth Attila, csodálatosat bokszolva esélyt sem adott ellenfelének arra, hogy a hazai pálya segíthesse és egyhangú pontozással megnyerte összecsapásukat, így az első döntőben már magyar aranynak örülhettünk.

Sajnos a folytatás már nem volt ennyire szép.

52 kg-ban a kazak Bekzat Makzhen esélyeshez méltó módon, egyhangú pontozással győzte le az addig remekül küzdő Rostás Renátót.

69 kg-ban Cservenka Róbert ellenfele a döntőben az ír Daniel Levin volt. A magyar fiú nagyon kemény csatát vívott ellenfelével ami olyan szoros küzdelmet hozott közöttük, hogy akár ide, akár oda is lehetett ezt a mérkőzést adni, sajnos a bírók végül az ír fiút hozták ki győztesnek.

81 kg-ban a kazak Albek Oralby nagyon megverte Egerszegi Ricsit, így itt sem jött össze az újabb magyar arany, sajnos mondjuk ki, esély se nagyon volt rá.

+91 kg-ban a görög Vagkan Nanitzanian sajnos egyhangú pontozással le tudta győzni Vincze Istvánt itt most, így itt se lett aranyunk.

A lányoknál is volt két döntősünk.

75 kg-ban Petrovics Gabi nagyon nagyot küzdött a nála esélyesebb kazak Saltanat Esteeva ellen. Végig jól ment a magyar kislánynak és akár a győzelem is meg lehetett volna, ha teljesen érthetetlen módon, a semmire nem számolnak rá a harmadik menetben. A közönség se igen értette a számolás okát, de mivel ez megtörtént, a kazak nyerte csatájukat 3-2-re ami után úgy érezzük a magyar lányt a rossz bírói döntés fosztotta meg az aranytól.

+81 kg-ban Juhász Adrienn megkapta mumusát ellenfélnek az orosz Kristina Tkacseva személyében. A magyar lány nagyon nagyot harcolt, 120 %-ot hozott ki magából, mindent elkövetett a siker érdekében, de sajnos az orosz jobb volt és megérdemelten nyert ellene.

A magyar mérlegünk tehát:

Aranyérmes:

Bernáth Attila

Ezüstérmes lett:

Rostás Renátó

Cservenka Róbert

Egerszegi Richárd

Vincze István

Petrovics Gabriella

Juhász Adrienn

Bronzérmes lett:

Báki Alex

Hankó Kálmán

Valkó Vivien

Gratulálunk az éremszerzőknek és felkészítőiknek, valamint a válogatott szakmai stábjának. Amúgy a pontversenyben amit Oroszország nyert meg, mi magyarok itt a 5. helyen tudtunk végezni.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook