2018. október 22. - Előd

37. Gee Bee torna - 2. nap

2018. március 11. Szerző: Rózsa Misi
Nem jó hírrel kell sajnos kezdenünk. Nem úgy folytatódott a torna, ahogy reméltük.

 

Felnőtt ökölvívóink közül a Gee Bee tornán az egyik győzelemre reálisan esélyes versenyzőnk, Virbán Martion az elődöntőben nem tudott szorítóba lépni, mert a keze az előző mérkőzésen, csúnyán megsérült. Virbán nagy harcos, ő még sérülten is vállalta volna a küzdelmet, de természetesen a magyar csapat szakembereinek, az eredménynél is fontosabb a versenyző biztonsága és testi épsége, ezért nem engedték ezt neki és nagyon helyesen is tették, hogy nem engedték. Miközben Virbán férfiassága előtt is le a kalappal.

56 kg-ban Csóka Nándi meglepet mindenkit azzal, hogy magasabban jegyzett ukrán ellenfelét búcsúztatni tudta egy rendkívül fegyelmezett és taktikus összecsapás mellett. Nagyon hasznosan és sikeresen védekezett és ebből indított igen veszélyes támadásokat. A döntőben kazah ellenfél vár rá, akivel szemben reméljük képes lesz újabb bravúr elérésére.

64 kg-ban is magyar sikernek örülhettünk, mert Fodor Milánnak egy szorosnak mondható összecsapás során sikerült nyernie erős és jól bunyózó holland ellenfelével szemben. Ez azt jelenti, hogy most már ő is ott van a torna döntőjében, ahol majd francia ellenfél vár rá.

91 kg-ban nagyon vártuk sokan Hámori mérkőzését, kicsit lélegzet akadva, hiszen tudtuk, hogy az ukrán akit le kéne itt győznie, nagyon erős versenyző és félelmetesen tiszteletre méltó rutinnal rendelkezik. Hámori javára legyen mondva, hogy apai-anyait bele pakolt a küzdelembe, de sajnos ez itt most kevés volt a sikerhez, így Ádámnak be kellett érnie azzal, hogy „csak” bronzérmet szerzett. Miközben hatalmas siker egy ilyen erős mezőnyben természetesen az érmet szerzők közé tartozni.

Ahogy arról már beszámoltunk korábban Cservenka Róbert is megszerezte a torna bronzérmét, így már két érem nyakba került. Az is biztos, hogy két újabb érem kerül két magyar nyakába, az a kérdés, hogy meddig tudják még fényesíteni az ezüstöt, de a fiúkat ismerve, a legfényesebbre is reális esély mutatkozik. Szurkoljunk nekik érte.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook