2018. július 16. - Valter

Az alibi foci napja

2018. június 21. Szerző: Rózsa Misi
Igen vegyes színvonalú mérkőzéseket láthattunk eddig is a labdarúgó világbajnokság során Oroszországban. De a tegnapi nap, minden eddiginél gyengébbre sikerült.

 

Az első mérkőzésen Portugália léphetett pályára Marokkó ellen.  Kisebb meglepetésre a mérkőzés során végig Marokkó birtokolta többet a labdát. Sőt kapura is lényegesen többet lőtt, mint erősebb ellenfele. Már a 4. percben Ronaldo góljával Portugália megszerezte a vezetést. Amikor úgy érezték ezáltal, hogy meg van a három pont, igazából nem is mentek tovább előre, csak labdázgattak. Akadtak ugyan helyzeteik, főleg az első félidőben, de nem adtak ki többet magukból, mint ami feltétlen szükséges volt az előny megtartásához. Marokkó meg képtelen volt gólt szerezni, aminek következtében egy igen unalmas mérkőzésen Portugália hozta a kötelező győzelmet 1-0-al. Nézői szempontból nem sok értéke volt ennek a találkozónak.

A második mérkőzésen Uruguay következhetett a csoport leggyengébb tagja, Szaúd-Arábia ellen. Itt is az esélytelenebb csapatnál volt többet a labda, bár jellemzően a játék az ő térfelükön zajlott. A 23. percig még mutatott akaratot Uruguay arra, hogy focizzon, de amikor megszerezte Suarez révén a vezetést, egyszerűen elkezdte gyilkolni a játékot. Fel se merült bennük, hogy menjenek tovább előre, berendezkedtek az előny tartására és leginkább hátul adogatva játszadoztak. Itt is azt láthattuk, mint az első mérkőzésen, hogy Szaúd-Arábia az erős ellenféllel szemben akart volna támadni, jól játszani, de nekik a tudásuk hiányzott ehhez, Uruguayból pedig az akarat. Tehát a második mérkőzésen is nyert ugyan az esélyesebb csapat 1-0-ra, de maga a mérkőzés a szurkolónak élvezhetetlen szenvedés volt csupán. Viszont Uruguay behúzta a három pontot, meg van számára ezzel a biztos továbbjutás, amivel láthatóan elégedettek is voltak.

A nap utolsó mérkőzését Spanyolország játszotta Irán ellen. Az irániak, ahogy az várható is volt 11 emberrel beálltak védekezni elkeseredetten. Itt annyiban volt más a játék, mint az előző két mérkőzés során, hogy a labdabirtoklás fölénye is a spanyoloknál volt, és Irán egyetlen esetben sem tudta eltalálni se az ellenfél kapuját. Nagy ritkán kontrákból ugyan adódtak helyzeteik, de a befejezés nem jött össze nekik. Már az nagy siker volt a perzsák számára, hogy egy félidőt végig tudtak úgy védekezni, hogy ne kapjanak gólt. A spanyolok nem nagyon tudtak mit kezdeni a betonvédelemmel, bunker focival szemben. Most lényegesen kevesebb ötlet is volt a spanyolok játékában, mint ami általában jellemzi őket. Igaz az 54. percben Costa találatával megszerezték az előnyt és ez változtatott kicsit a játék képén. Az előny birtokában a spanyolok visszább vettek a nyomásból és Irán több esetben is veszélyesnek látszó támadásokat vezethetett, elkezdett kicsit focizni, de harmat gyenge volt és a spanyolok se nagyon erőltették a focit, az előny birtokában. Végül is Spanyolország, esélyét érvényesítve 1-0-ra megnyerte a találkozót, de egy nagyon felejthető mérkőzés során következett ez be.

Reméljük, a felejthető napot egy felejthetetlenebb fogja követni, amire jó esély van, hiszen sokkal jobb ellenfelek állnak egymással szemben majd. Az első mérkőzést Dánia fogja játszani Ausztrália ellen. A második összecsapáson Franciaország Peruval fog találkozni, a nap utolsó mérkőzését - a nap fénypontját -, Argentína játssza Horvátország ellen.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook