2018. szeptember 19. - Vilhelmina

Áprilisi hóvihar

2018. április 13. Szerző: Szele Tamás
Épp nem volna lehetetlen, hogy hóvihar dúljon ebben a bolond időjárásban mostanság, tombol is, csak éppen nem az országban, hanem a Magyar Sí Szövetség berkeiben: igen nagy mozgolódás érezhető, aminek biztos jele az is, hogy Miklós Edit, a legjobb magyar alpesi síző tegnap bejelentette a visszavonulását. Visszavonul, és - vasárnap versenybe száll a szövetség elnöki posztjáért.

 

„Rengeteget segítettem abban, hogy Magyarország felkerüljön a sísport térképére. Csodálatos hét esztendő volt magyar színekben versenyezni, mindig a profizmus felé haladtunk. A mostani vezetőség, Bajai András elnök és Vámos Attila ügyvezető viszont amatőr” - jelentette ki könnyeivel küszködve sajtótájékoztatóján a lesiklásban olimpiai hetedik alpesi síző.

Hozzátette: „Semmi jóra nem vezet, amit ők csinálnak. Nem tudunk profin együttműködni, elsősorban ezért döntöttem a visszavonulás mellett”

Eredetileg úgy tervezte, hogy a jövő évi vb után akasztja szögre a bukósisakját. A 30 éves sportoló kifejtette, nem az egészségi állapota miatt hagyta abba, mivel januári, második térdsérülése szinte „semmiség” volt az elsőhöz képest, amelyet 2017 januárjában szenvedett el. Kiemelte, térdszorító nélkül jár és három hónappal a balesetet követően már sílécre állhatna. „Mindent megtettem, büszkén hagyom abba” - fogalmazott Miklós Edit, aki elárulta, számára a szocsi játékokon elért hetedik helye a legkedvesebb emlék, de szívesen gondol a világkupafutamokon elért két harmadik helyére is.

A csíkszeredai születésű síző elmondta, novemberben úgy választották meg elnöknek Bajai Andrást, hogy folytatja az előző vezetés által megkezdett munkát, de egyik napról a másikra ezt felrúgta, az általa kinevezett ügyvezető pedig rendre beleszólt szakmai kérdésekbe. A szövetségben uralkodó káoszra példaként említette, hogy az egyik szponzori szerződést felmondták, az edzők pedig nem kapják meg a pénzüket.

„A mostani fiatalok jobb eredményeket érnek el, mint én ugyanebben a korban. Összes energiámat abba fektetem, hogy ők jobbak legyenek. Lesznek még Miklós Editek és világkupákon szereplő versenyzők” - mondta Miklós Edit, aki a korábbi, Kálomista Gábor és Kaszó Klára által fémjelzett vezetés munkájának folytatását ígérte, szorosan együttműködve a klubokkal.
Az eseményen jelen volt a kétszeres olimpikon Szőcs Emőke sílövő és sífutó is, aki múlt héten vonult vissza. Ő tervei szerint szintén szerepet vállal a szövetség munkájában, amennyiben Miklós Edit lesz az elnök.
Vasárnap 15 órától a Danubius Hotel Arénában tartják a szervezet rendkívüli közgyűlését, amelynek egyik napirendi pontja a tisztségviselők visszahívása, majd megválasztása.

Lapunk már korábban is beszámolt a Síszövetség körüli zűrökről és zavarokról, bár ezek akkortájt, idén februárban nem tűntek sorsdöntő mértékűeknek - lám, a jelek szerint mégis azok, és több baj van ott, mint némi könyvelési probléma.

http://sportmindig.hu/viharok_a_hoban

Most már a profizmust hiányolja Miklós Edit – és azért ő mintha értene egy kicsit ehhez a sportághoz.

„A szövetség vitái, problémái és az a feszélyezett légkör, ami a magyar sí környezetében kialakult, ez állt a döntésben hátterében. Tudom, hogy nem tudnék velük kooperálni, nem tudnának profi módon támogatni. Dönthettem volna úgy is, hogy visszavonulok és teljesen kivonulok a sítársadalomból, de az is lehetett a döntésem, hogy ha már ennyi tapasztalatom és ambícióm van, akkor ezt belefektessem a síbe.” - nyilatkozta.

Nos: vasárnap minden eldől.

 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook