2018. augusztus 18. - Ilona

Avas-Kupa

2018. február 27. Szerző: Rózsa Misi
2018-ban is megrendezésre került Miskolcon az Avas-Kupa ökölvívó torna. Ebben az évben 22 csapat 87 versenyzővel adta le a nevezését a versenyre. A 87 éles versenyt vívó versenyző mellett 10 gyerek kapott bemutató mérkőzésre lehetőséget a torna során.

 

Serdülők, juniorok, ifik és felnőttek mérkőzései egyaránt szerepeltek a két napos programban. A mérkőzések minden reggel 9 órától vették kezdetüket. Az első nap során 35 pár léphetett ringbe a második napon 25. Tehát a bemutató mérkőzésekkel együtt, összesen kereken 60 mérkőzést tekinthettek meg a versenyre kilátogató szurkolók és érdeklődök.

Igen éles küzdelmek során alakultak ki jellemzően az eredmények. Láthattunk olyan versenyzőket ringbe lépni, akik mögött már jelentős rutin áll és láthattunk olyanokat is, akik most kezdik gyűjtögetni rutinjukat a későbbi sikereikhez. Születtek papírforma eredmények és születtek igen jelentősnek mondható meglepetések is a torna során. Tehát mindenből volt itt bőven, mint egy terített asztalú gazdag vacsora során. A szervezés színvonalát jól mutatja, hogy a versenyek rugalmasan mentek le egymás után, azokban fennakadás nem volt. A hangulatra sem lehetett senkinek panasza, a szurkolók is sok csatánál kifejezetten jó hangulatot varázsoltak a terembe.

Bajnokok a serdülő lányok között:

50 kg-ban Csorba Csenge /ESI/

66 kg-ban Kovács Petra /ESI/

Bajnokok junior lányok versenyében:

46 kg-ban Balogh Zsanett /HBO/

52 kg-ban Varga Beáta /MMF/

57 kg-ban Szabó Szabina /TMÖ/

80 kg-ban Ádám Viktória /ESI/

Bajnokok az ifjúsági lányok versenyében:

48 kg-ban Monostori Lídia /DSC/

51 kg-ban Herczegh Virág Tünde /SZI/

75 kg-ban Szokolai Zsófia /IMP/

A felnőtt nők versenyét 64 kg-ban Oláh Eszter /ESI/ nyerte meg.

Bajnokok a serdülő fiúk között:

34-36 kg-ban Balogh Gergő /ESI/

40A kg-ban ifj. Juhász Roland /NGY/

40 B kg-ban Berki Armand /MKV/

44.5A kg-ban Lantos Álmos /TMÖ/

44.5B kg-ban Sztaniszlav Solt /ESI/

48 kg-ban Palkovics Aurél /ESI/

54 kg-ban Ürmös Attila /GYA/

Bajnokok a junior fiúk között:

48 kg-ban Miklós Zoltán /GYA/

50 kg-ban Balogh Martin /ESI/

54 kg-ban Bácsics Rajmund /TMÖ/

60 kg-ban Juhász Sándor Márk /MAFC/

63 kg-ban Tóth Tamás /ESI/

66 kg-ban Horváth Milán /MMF/

+80 kg-ban Beri Kevin /NYV/

Bajnokok az ifjúsági fiúk között:

60 kg-ban Danyi Dániel /ESI/

64 kg-ban Elek István /SZI/

69A kg-ban Bárány István /TSZ/

69B kg-ban Király Erhart /HBO/

75 kg-ban Mester Soma /MMF/

+91 kg-ban Suki Ernő /ESI/

Bajnokok a felnőtt férfiak között:

69 kg-ban Bazin Flórián /IMP/

75 kg-ban Lindi Norbert /ESI/

81 kg-ban Korom Krisztián /KSI/

+91 kg-ban Anselment Tizián /KSI/

Természetesen a torna végén több versenyző még különdíjakat is átvehetett.

A legjobb teljesítményt nyújtó nő versenyző díját Csorba Csenge /ESI/ vehette át.

A legjobb teljesítményt nyújtó utánpótlás versenyzőnek Frank Dánielt /KSI/ választották meg.

A legjobb teljesítményt nyújtó serdülő versenyzőnek, Palkovics Aurél /ESI/ bizonyult itt most.

A legjobb teljesítményt nyújtó junior versenyző elismerését, Horváth Milán /MMF/ vívta ki magának.

A legjobb teljesítményt nyújtó ifjúsági versenyző címét, Mester Soma /MMF/ verekedte ki magának.

A legjobb teljesítményt nyújtó felnőtt versenyző elismerését, Korom Krisztián /KSI/ hozta össze magának.

Jó verseny volt, jövőre jöhet a következő, ebből soha nem elég.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook