2018. október 16. - Gál

Az első zakó kipipálva

2018. szeptember 21. Szerző: Rózsa Misi
A BL után az EL-ben is lejátszották a csoportkörök első fordulóját. Most végre legalább van olyan szereplő a csoportokban a MOL Vidi személyében, amelyik a magyar bajnokságban szerepel. A BL selejtezők során közepes, helyenként nagyon jó teljesítménnyel menetelt előre a Vidi, amíg el nem érkezett az AEK Athénhoz az utolsó lépés előtt, aki leküldte ide az EL-be a BL helyett. Az Európa Liga küzdelmeit a nagy csapatok ritkán veszik megfelelően komolyan, viszont a kis csapatok számára hatalmas lehetőséget kínál itt eredményesen szerepelni.

 

Tulajdonképpen könnyű csoportba került a MOL Vidi, hiszen nyilván a Chelsea-t egyik gárda sem fogja tudni innen beelőzni, viszont a második hely minden szereplő számára látszólag elérhető. Hiszen a BATE Boriszov és a PAOK nem tartoznak a verhetetlen kategóriába. Miközben azt is tudjuk, hogy a fehérorosz BATE az bizony sokszor tudta már túlélni a csoportköröket. A MOL Vidi az első meccsét itthon játszhatta, ami nagy segítség volt számára – nagy segítség lehetett volna számára- hiszen nagyon fontos , hogy egy csapatnak hogyan sikerül egy rajt.

Ha csak a statisztikákat nézzük, akkor nem is szerepelt rosszul a Vidi, hiszen papíron többet birtokolta a labdát és közel annyi kapura lövési kísérlete volt, mint a BATE-nak. Szögletben ráadásul meg is volt a legendás szám a 6-3 a javunkra. Igaz a kapura tartó lövések közül csak kettőnek sikerült eltalálnia a BATE kapuját, míg a BATE lövéseiből 6 ment valóban kapura. Na de ez a statisztika. Ezzel szemben a játék képe azt mutatta, hogy a MOL Vidi megilletődötten lépett pályára. Nem nagyon lehetett látni komoly elképzelést a játékukban, tulajdonképpen annyi történt, hogy megpróbáltak néha a széleken gyorsan elfutni és onnan beadni a labdát, vagy várták reménykedve a rögzített helyzetek lehetőségét, miközben elkeseredetten védekeztek. A BATE lényegesen szervezettebb csapat képét mutatta és végig veszélyesen játszottak. Tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy törvényszerű volt a játék képe alapján, hogy a MOL Vidi gólt fog kapni. Ez az első félidő közepén be is következett. A Vidi becsületére legyen mondva, hogy látszott a játékosokon, hogy nagyon akarnának egyenlíteni, de hol a saját hibájukból, hol a szerencse tőlük való elfordulása miatt ez nem jött össze. Miközben benne volt a játékban az egyenlítés lehetősége is, de úgy nagyon nehéz kiverekedni, hogy mindkét félidőben egyetlen lövés találja csak el az ellenfél kapuját. Az egyenlítés nem jött össze, viszont a BATE a 85. percben tovább tudta növelni az esélyét és ezzel gyakorlatilag minden el is dőlt, ezután már a Vidi fel is adta a küzdelmet egyértelműen. A 95. percben ugyan emberelőnybe kerültek, de ez halottnak adott csók értékkel bírt a csapat számára. A hazai pályán elszenvedett 2-0-s vereség, ami nem volt alapból borítékolható, nagyon rossz előjel a továbbjutás szempontjából. Ráadásul a MOL Vidi következő ellenfele idegenben a Chelsea lesz, ami nem sok jót ígér a magyar bajnok számára.

A csoport másik mérkőzésén a Chelsea a PAOK otthonába látogatott, egy erősen tartalékos csapattal felállva. Mondjuk persze, ha egy Chelsea kategóriájú csapat tartalékosan is áll fel, az egy kisebb csapathoz viszonyítva, még mindig bombaerős keret. A PAOK meglepően jól tudta magát tartani az erős ellenfél ellen. Igaz ők csak 3 lövésből egyszer találták el az ellenfél kapuját, amíg az angolok, 22 lövésből 6 esetben, az is igaz, hogy 65%-ban a Chelsea birtokolta a labdát és gyakorlatilag egy kapuztak. De összesen egyetlen gól esett a találkozón, amit a 7. percben szereztek meg a vendégek, azután már a PAOK nagyon magas színvonalon tudta megoldani a védekezését. A Chelsea-től elszenvedett 1-0-s vereség, abszolút nem szégyen számukra.

Az első forduló után a BATE Boriszov vezeti a csoportot, a Chelsea a második, harmadik a PAOK és utolsó helyen áll a MOL Vidi csapata. A BATE a következő fordulóban hazai pályán fogja fogadni a PAOK csapatát.

Az A csoport eredményei:

Ludogorec-Leverkusen: 2-3

AEK Larnaca-Zürich: 0-1

A B csoport eredményei:

RB Leipzig-Salzburg: 2-3

Celtic-Rosenborg: 1-0

A C csoport eredményei:

Slavia Praha-Bordeaux: 1-0

FC Köbenhavn-Zenit: 1-1

A D csoport eredményei:

Dinamo Zagreb-Fenerbahce: 4-1

Trnava-Anderlecht: 1-0

AZ E csoport eredményei:

Arsenal-Vorskla: 4-2

Sporting-Qarabag: 2-0

Az F csoport eredményei:

Dudelange-AC Milan: 0-1

Olymipakos-Betis: 0-0

A G csoport eredményei:

Rapid Wien-Szpartak Moszkva: 2:0

Villareal-Glasgow Rangers: 1-1

A H csoport eredményei:

Olimpyque de Marseille-Frankfurt: 1-2

Lazio-Apollon: 2-1

Az I csoport eredményei:

Besiktas-Sarpsborg 08: 3-1

Genk-Malmö: 2-0

A J csoport eredményei:

Dinamo Kijev-FC Asztana: 2-2

Rennes-Jablonec: 2-1

A második forduló mérkőzéseit, október 4.-én fogják lejátszani a csapatok.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook