2018. december 11. - Árpád

Babos Pekingben

2018. szeptember 30. Szerző: Szele Tamás
Lehet, hogy most néminemű viharok dúlnak a magyar teniszéletben, melyekre szerény tudósításunkban és ez alkalommal nem térnénk ki – de ne feledjük, ez sport, itt az eredmény számít. És Babos Tímea frissen elért eredményei többnek mondhatóak, mint reményt keltőnek: ez a lány világítótoronyként mutatja a magyar teniszsport útját a világsikerbe.

 

Térjünk is azonnal a tárgyra: Babos Tímea magabiztos győzelemmel kezdte szereplését a pekingi keménypályás tenisztorna 8,3 millió dollár (2,3 milliárd forint) összdíjazású női versenyében, vasárnap.

A világranglista 56. helyezettje az első fordulóban mindössze négy játékot veszített a tajvani Hszie Szu-vej ellen, aki a 28. helyen áll a WTA rangsorában. A torna honlapja szerint a mérkőzés 70 percig tartott.

A magyar játékos következő ellenfele a 15. helyen kiemelt belga Elise Mertens és a kínai Csang Su-aj hétfői meccsének továbbjutója lesz a 32 között.

„Nagyon nehéz meccs volt, hiszen Hszie elég jó formában volt az elmúlt időben, hihetetlenül jó eredményeket ért el. Ráadásul a mai nap körülményei is nehezek voltak, hideg volt, rettenetesen fújt a szél” - nyilatkozta saját honlapján Babos.

Hozzátette, sokat segített neki, hogy Fucsovics Márton és edzője, Sávolt Attila is végignézte a mérkőzését, hiszen ezen a versenyen is egyedül van.

Az eredmény:

forduló, a 32 közé jutásért:
Babos Tímea - Hszie Szu-vej (tajvani) 6:2, 6:2

Köszönjük Tímea csak így tovább: hozd el a díjat a Tiltott Városból – a magyar teniszrajongók egy emberként drukkolnak neked!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook