2017. november 23. - Kelemen, Klementina

A bajnok halála

2017. augusztus 21. Szerző: Szele Tamás
Rossz, szomorú dolog élvonalbeli sportolók haláláról beszámolni – ami azt illeti, minden halálról rossz írni, de ez most különösen kellemetlen. Már csak azért is, mert az erőemelés nem küzdősport, ember nem gondolta volna, hogy Andrej Dracsov, a sportág Európa- és világbajnoka kocsmai verekedésben veszti életét.

 

Amint korábban, nem is olyan rég, július 29-én a Bajkál-tó partján Jurij Vlaszko, a szabadfogású birkózás Európa-bajnoka halt meg egy tömegverekedésben: az ő halálát okozó késelőt augusztus elején fogták el Burjátföldön. De lássuk, mi történt Dracsovval!

Ő a hajnali órákban szóváltásba keveredett, majd összeverekedett a belvárosi Gallery elnevezésű lokál egy másik vendégével, aki egy forgórúgással leterítette a sportolót, majd többször is megütötte a fekvő ellenfelét. A 32 éves világbajnok a kórházban belehalt fejsérüléseibe.
Egy felvétel tanúsága szerint a feleket a kívülállók, köztük a szórakozóhely biztonsági emberei sem próbálták meg szétválasztani, viszont többen is videózták a végzetes verekedést. Az elkövető ellen a rendőrség körözést adott ki.


Orosz sajtóértesülések szerint a gyanúsított a 25 éves Anar Zinarov a kevert harcművészetek művelője. Az Amurmedia hírügynökség szerint Dracsovot és Zinarovot az éjszaka folyamán kétszer is szétválasztották a végzetes összecsapás előtt.
Dracsov a 120 kilogrammos súlycsoport világbajnoka volt. A sportággal néhány éve felhagyva extrém testépítésbe kezdett és regionális szinten abban is ért el sikereket.

Azért itt álljunk meg egy pillanatra. Ha mifelénk komolyra fordul a kocsmai svédtorna, elfajul az ütésváltás, rendszerint az úri közönség éppúgy, mint a biztonságiak megpróbálják szétválasztani a feleket, igaz, ennek megvan az a kockázata, hogy kap az ember pár ingyen pofont, de legalább emberhalál nem esik.

Itt esett, ugyanis az úri közönség nem lépett közbe, inkább videózgatott, a You Tube-on való villogás céljából. Ez sokat elmond a klub közönségéről is…

Nyugodjon békében szegény Dracsov, a gyilkosa pedig bűnhődjön – bár ez abban az országban, mely magának mondhatja a kies Szibériát, nem valószínű, hogy elmaradna.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook