2019. augusztus 26. - Izsó

Vérző karral is helyt állt a junior szinkronkorcsolyázó

2019. március 26.
Baleset a jégen: a szinkronkorcsolya Budapest Kupa szombati napján a juniorok mezőnyében induló svéd Team Seaside egyik tagja a rövid program előtti bemelegítéskor elesett, és egyik társának a korcsolyája elvágta a karját. Elin Bergeld azonban nem esett kétségbe, vérző karral is vállalta a szereplést.

Sietősen hagyta el a jeget Elin Bergeld svéd szinkronkorcsolyázó, miután csapata, a Team Seaside bemutatta rövidprogramját. A verseny is állt néhány percig: a lány sérült, vérző karral versenyzett, tisztítani kellett utána a jeget. A bemelegítés alatti esésből származó balesete ellenére sem akarta cserbenhagyni csapatát, ahogy a csapat sem hagyja cserben őt.

 „Érzem a többiek támogatását, tudom, mellettem állnak, mint mindig. Ha minden jól megy, holnap már folytatom is a munkát, hiszen jön a kűr.” – mondta még a történtek hatása alatt, az orvosi szobában.

És bár kórházba is kellett mennie, másnap már újra csapatában szerepelt: a bronzérmet vihették haza a Budapest Kupáról. „Egy kicsit még fáj a karomon a vágás, de rendben vagyok. Nem nagy dolog. A verseny alatt egyszerűen csak nem gondoltam rá, ilyenkor is kimegyek és korcsolyázok” – nyilatkozta Bergeld a kűr után.

Tőlünk kitartásból jelest kapna a fiatal svéd sportolónő.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

                      

Támogatók

Médiapartnerek

Kövess bennünket

Facebook