2018. szeptember 22. - Móric

Baleset és ingyen sör

2018. június 17. Szerző: Szele Tamás
A labdarúgó világbajnokság köszöni szépen, zajlik, egyre-másra születnek az eredmények, nem kevés meglepő is közülük – a közönség pedig nagyjából élvezi a show-t, amit kap, bár tegnap egy kis üröm is cseppent a nagy, közös fociünnep örömébe, egy gázolásos baleset. De szerencsére nem nagy a baj: és a hatóságok a helyzet magaslatán voltak.

 

Mikor világgá röppent a hír, miszerint egy taxi hajtott az ünneplő szurkolók közé az Iljinka utcában, a Vörös térhez közel, valószínűleg mindenki arra gondolt: ez terrortámadás lesz, főleg, miután kiderült, hogy a sofőr, Anarbek Csingiz kirgiz nemzetiségű. Az eset után megpróbált elmenekülni a helyszínről, de a rendőrök elkapták és letartóztatták. Úgy tűnik, hogy szándékosságról nincs szó, a rendőrség szerint a kirgiz sofőr elveszíthette az irányítást a taxi fölött, amit sajtóértesülések szerint állítólag ő maga is megerősített. Az Interfax orosz hírügynökség szerint a sofőr ittas lehetett. Az incidensben az első hírek szerint heten sérültek meg, az utcát pedig rövid időre lezárták, de azóta már zavartalan a forgalom. A legfrissebb jelentések szerint a sérültek közül két mexikói, két orosz és egy ukrán állampolgár került kórházba. Azóta kihallgatták a sofőrt, aki megpróbált elmenekülni a helyszínről a gázolás után – és ha valamihez értenek arrafelé, az a kihallgatás... Nem fogyasztott alkoholt, de a baleset idején már 20 órája volt szolgálatban, csak 2-3 órát aludt előtte. Azt mondta, hogy mindössze egy hónapja taxizik Moszkvában, és azért hajtott véletlenül a szurkolók közé, mert összekeverte a gázt és a féket. Azért akart elmenekülni a helyszínről, mert megrémült, hogy meglincselik, amiért ennyi embert elütött. 

Ez az eset tehát tisztázódott, a sebesülteknek mielőbbi teljes felépülést kívánunk – de mi van azzal az ingyen sörrel?

Az a helyzet, hogy egy brazil sörmárka (kissé abszurd, de tényleg brazil a cég, ezzel a márkanévvel) ingyen sört ígért az izlandi szurkolóknak, ha legyőzik az argentinokat. Végül is döntetlen lett a mérkőzés, de még így is megérte nekik, hogy leckét kapott Brazília nagy riválisa, Argentina – és most állják az ígéretüket. Jó világ van az izlandiaknak, és hát a sörmárka neve megegyezik az izlandi tapsolós szurkolásmód nevével.

Hát így zajlik a világbajnokság, sajnos már nem balesetmentes, de nagy baj nincs, és van ingyen sör.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook