2018. szeptember 19. - Vilhelmina

Beindul a 2018-as ökölvívó szezon

2018. január 11. Szerző: Rózsa Misi
Tulajdonképpen, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kedd délután megtartott Elnökségi Ülésével megnyitotta a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a 2018-as szezonját a hazai amatőr ökölvívásnak.

 

Erdei Zsolt, ahogy ezt a MÖSZ honlapjának adott interjújában is megtette, reálisan értékelte az elnökség előtt is az átmenetinek nevezett 2017-es évet. Szembe nézett azok csalódásaival, de értékelte az egyértelmű pozitívumokat is. Jóban és rosszban nem volt hiány, bár az utóbbitól szívesen eltekintettek volna.

A 2018-as év jelentős változásokat fog hozni. Nem csak a MÖSZ életében, de jelentős változásokra számíthatnak az egyesületek és a versenyzők is, ami a legtöbbjük számára pozitív lehetőségeket kínál. Nagyon úgy látszik, hogy sikerült a MÖSZ-nek megnyernie az államot ahhoz, hogy segítsék anyagilag és erkölcsileg a hazai amatőr ökölvívást. Ez a megállapodás segíthet például abban, hogy ebben az évben 25-30 egyesület egyenként 5 millió forint, értékben kaphat anyagi segítséget infrastruktúrája fejlesztéséhez. Ez nem a műhelytámogatásokat váltja majd ki, hanem pluszban fog azokra a támogatásokra ráépülni, ami igen nagy lehetőséghez segíti a legsikeresebb ökölvívó műhelyeket és jelentősen javítja az egyesületek felkészülési lehetőségeit a hazai és a nemzetközi versenyekre.

Nagyon fontos terve a MÖSZ elnökségének, hogy Csillebércen saját edzőközpontot szeretnének létrehozni. Ez kiváló lehetőség lehetne arra, hogy nemzetközi edzőtáborokat szervezzen benne a szakszövetség, ami arra is jó, hogy itthon tudnak a versenyzőink, erős nemzetközi ellenfeleken készülni a nagyobb nemzetközi tornákra, komoly nemzetközi rutin megszerzését tenné sok versenyző számára lehetővé. Természetesen az edzőközpontot az összes korosztályos magyar válogatott csapat, saját igénye szerint használhatja majd. Nem utolsó szempont a létesítmény megvalósításában az sem, hogy ez is jelentős mértékben járulhatna hozzá, a sportdiplomáciai kapcsolatok javításában és erősítésében is.

Szintén nagy vállalkozása a MÖSZ-nek idén, hogy szeretnék megszerezni a nyári Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság megrendezésének a jogát. Az esemény maga viszonylag alacsony költségvetés mellett is megrendezhető sikeresen és kiváló befektetésnek ígérkezik több szempontból is. Például rendkívül nagy szolgálatot tehetne az esemény elnyerése, a hazai ökölvívás népszerűsítésének szempontjainak is. De nem lehet kérdés, hogy a hazai rendezésű verseny a versenyzőinket is érdemben segíthetné abban, hogy a lehető legsikeresebb szereplést érhessék el, jelentős nemzetközi tornán.

Az ökölvívás rendszerében is jelentős változások várhatóak. 2018-tól bevezetésre kerül, a Kiemelt Utánpótlás Nevelő Egyesületek titulus, ami azokat az egyesületeket érintheti, akik az elmúlt években utánpótlás korú versenyzőkkel a legsikeresebb eredményeket tudják felmutatni. Vagyis a kiemelten eredményes utánpótlás nevelő műhelyek, végre megkaphatják azt a kiemelt támogatást, amire már eddig is rászolgáltak volna eredményességükkel. Ez további fejlődésükben komoly erősítést jelenthet számukra. Világos és követhető szempontok alapján hozzák létre idén a Ranglista Rendszert, ami szempontjai és a ranglistában elfoglalt helyek alapján határozza majd meg, hogy melyik egyesület vagy versenyző, milyen mértékű támogatást kaphat a MÖSZ-től a működésének segítésére.

Ökölvívás egy életen át. Ez az elnevezése annak a komplett életpálya modell tervcsomagnak, amivel a versenyzők pályafutását akarja segíteni a szakszövetség, illetve amelyik lehetőséget tud teremteni az egyesületek számára ahhoz, hogy a kifejezetten tehetséges sportolókat, gyerekként, de felnőttként is meg tudják tartani a sportág számára. Már a 8-10 éves tehetséges gyerekek is kaphatnak támogatást majd a sportágban maradáshoz, a sikeres felkészüléshez, és az eredményes versenyzéshez. Több programot is kidolgoztak és meg akarnak valósítani a felnőtt sportolók megtartásának érdekében, ami jelenleg az egyik legnagyobb problémája a hazai amatőr ökölvívásnak. A felnőtt tehetséges sportolók számára is komoly ösztöndíj rendszer bevezetésére készülnek új programokkal, de a régi hasonló rendszereket is fejleszteni és modernizálni akarják. De arra is oda szeretnének figyelni, hogy annyira komplex életpálya modellt adhassanak a versenyzők számára, hogy az lehetőséget biztosítson számukra arra is, hogy amikor befejezik aktív sportolói pályafutásukat, akkor is megmaradhassanak, edzőként, szakvezetőként, vagy ezekhez hasonló pozíciókban az ökölvívásban. De nem csak a versenyzők számára akarnak stabil életpálya és karrier lehetőséget biztosítani, hanem az edzőknek is kidolgoztak egy Edzői Karrier Programot.

A válogatottaknál is történtek változások pár helyen. Pályázat útján tették lehetővé, hogy elismert szakemberek pályázhassanak pozíciókra a válogatottaknál. Az új, évben a női válogatottat, az egykor kétszeres világbajnok Kovács Mária fogja vezetni. Az utánpótlás korú lányok vezetőedzője Ancsin Katalin lesz. A női válogatott önállósága ebben az évben jelentősen megnövekszik majd. Igaz ezzel a vezetőkre rakott felelősség súlya is nagyobb lesz.

A felnőtt férfi válogatott szövetségi kapitánya továbbra is Ifj. Balzsay Károly marad. Szintén ő felel az Ifjúsági korosztályos válogatottakért is. Az ő munkáját ebben az évben Törteli Ferenc és Alvics Gyula fogja segíteni.

A serdülő válogatott versenyzőkkel Dorkó Péter és Salánki László fog foglalkozni.

A junioroknál ez a feladat Kertész Henrikre és Ács Józsefre fog hárulni.

Erdei Zsolt és az elnökség az új rendszertől nagyon sok pozitív változást vár és úgy gondolják, eredményes éve lesz majd a 2018 a magyar amatőr ökölvívásnak. Mit lehet erre mondani? Ámen.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook