2018. május 28. - Csanád, Emil

Beton védelem

2018. április 27. Szerző: Rózsa Misi
Az Európa Liga küzdelmei is már az elődöntőhöz értek. Négy csapat maradt talpon a végére, az Arsenal, Atletico Madrid, Olympique de Marseille és a Salzburg.

 

Amikor a világ egyik legjobb támadófutballt játszó csapata találkozik a világ egyik legjobban védekező csapatával szemben, ott az ember azonnal sejtheti, hogy nem semmi párharcra van kilátás. És az Arsenal-Atletico Madrid összecsapás nem is okozhatott senkinek ebben csalódást.

Hazai pályán az Arsenal egyértelműen uralta a játékot. Jelentős segítséget kapott ehhez azzal is, hogy már a 10. percben ellenfele két sárgalap után járó piros lappal emberhátrányba került, ráadásul edzőjét is elzavarták a kispadról. Sorozatban alakultak ki a spanyol kapu előtt az életveszélyes helyzetek, de ahogy azt már a kis Madridtól megszokhattuk, nagyon fegyelmezetten és sikeresen védekeztek szinte végig. A védekezésből igyekeztek elvétve kontrákkal operálni az angol gőzhenger ellen. A játék jelentős része a madridiak kapuja előtt zajlott. Az első félidőben nem esett gól a mérkőzés során.

A második félidőre, ha lehet ilyet mondani, jelentősen tovább növekedett a játék során a hazai fölény. Beszédes adat ezzel kapcsolatban, hogy itt 78%-ban az Arsenal birtokolta a labdát. A szögletek száma is 11-0 volt a mérkőzés során. A 61. percben Lacazette találatával aztán meg is szerezte az Arsenal a vezetést. De az előny birtokában sem engedett a szorításon folyamatosan jött előre és sok esetben hatalmas védekezési bravúr, vagy a csoda mentette meg a spanyolokat a következő góltól. A játék itt még inkább a spanyol térfélen zajlott, és ezért aztán nagy meglepetést is okozott, amikor az Atletico nagyon kevés kontráinak egyikéből elkeveredve az Arsenal kapuja elé, Griezmannak sikerült kiegyenlítenie. Az utolsó másodpercig benne volt az Arsenal játékában, hogy ismét át tudják venni a vezetést, de mivel újabb találat nem jött össze nekik, maradt az 1-1-es végeredmény.

Ez azt jelenti, hogy az Atletico Madrid, hatalmas lépést tett előre a továbbjutás érdekében. Az idegenben lőtt gól nagyon sokat érhet még. Hiszen az idegenben is remekül védekező csapat, otthon még ennél is jobban tud védekezni, és ha meg tudják oldani, hogy ne kapjanak gólt, ami általában sikerül nekik ebben a sorozatban, akkor a döntő egyik szereplője lesz belőlük. Persze nem lehet az Arsenalt se leírni, hiszen ebben a csapatban simán benne van, hogy idegenben verekedjék ki a továbbjutást maguknak. Nagyon izgalmas, jó meccset fog hozni jövő héten a visszavágó találkozó itt.

Az Olympique de Marseille csapatának 15 perc kellett ahhoz, hogy megszerezzék az előnyt az osztrák Salzburg csapata ellen. Pedig maga a mérkőzés, egyértelműen kiegyenlített küzdelmet hozott a két csapat között, az esélytelenebb osztrákok nem játszottak egy kicsit se alárendelt szerepet. Sőt azt is mondhatjuk, hogy a második félidőben a vendégek játszottak jobban, annak ellenére is, hogy itt is a franciáknak sikerült újabb gólt találniuk. Sportszerű, jó kis mérkőzés alakult ki a két csapat között. Igaz azzal, hogy a találkozót a franciák 2-0-ra meg tudták nyerni, nagyon nagyot léptek előre a továbbjutás érdekében és nekik áll a zászló, de ez a Salzburg otthon akár még meglepetést is okozhat, tehát ezen mérkőzés visszavágóján is számíthatunk izgalmakra és hatalmas küzdelemre.

A visszavágókat május 3.-án fogják lejátszani.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook