2018. november 21. - Olivér

BL: 3. csoportkör

2018. október 26. Szerző: Rózsa Misi
Szerdán lezárult a BL csoportköreinek harmadik fordulója. Ezzel a csoportkörök félidejéhez értünk. Vannak csoportok, ahol szinte eldőlni látszik már most minden, de vannak nagyon nyitott csoportok is, ahol szinte bármi megtörténhet a második részben is. A szerdai játéknap is hozott papírforma sikereket és meglepőbb eredményeket is.

 

Az első félidőben mutatott érdemi aktivitást a PSV Eindhoven is házigazdaként a Tottenham ellen. Igaz az angolok uralták alapvetően a játékot, ők tudtak dominálni a találkozón, de a 30. percben a vendéglátók szerezték az első találatot. A bekapott gól felébresztette az angolokat és még az addiginál is nagyobb sebességre kapcsoltak, aminek következtében a 39. percben össze is hozták az egyenlítést.

A Tottenham a második félidőben is felpörgetve játszott és úgy festett a PSV nem igen tudja őket követni ebben. Az 55. percben már a vendégeknél is volt az előny és utána is folyamatosan ők veszélyeztették az ellenfél kapuját, de a kapu előtt ezután rendre elfogytak. A 80. percben kapusát veszítette az angol csapat, mert a játékvezető kiállította. Ezután mondhatjuk, hogy szinte a semmiből a PSV a 87. percben egyenlíteni tudott és ezzel pontot mentett. 2:2

Az első félidő teljesen kiegyenlített játékot hozott a Club Brugge és a Monaco között. Igaz a vendégek szereztek előnyt a 31. percben, de előnyüknek csak 8 percig örülhettek, mert a hazai csapatnak sikerült egyenlítenie.

A második félidőre sokat javult a hazaiak játéka és egyértelműen fölénybe tudtak kerülni ellenfelükkel szemben, de mivel ezt a fölényt nem sikerült gólra váltaniuk, maradt a pontosztozkodás közöttük. 1-1

Egyenlő erők küzdelmét hozta a PSG-Napoli találkozó. Igaz az első félidőben a mezőnyben némi vendég fölény mutatkozott az első félidőben, sőt a 29. percben a vezetést is megszerezte az olasz csapat, de lehetett érezni, hogy nem lesz könnyű dolga megőrizni a PSG-vel szemben az előnyt.

A második félidőre már rengeteget javult a PSG játéka és egyértelműen átvették az irányítást is. Igaz itt is először olasz gól következett, de az az egyenlítő találatot jelentette, hiszen a védő saját kapujába vágta be a labdát. A 77. percben megint olasz gól esett, de ez most a megfelelő kapuba került. Amikor már szinte mindenki elkönyvelte, hogy az olaszok behúzták a három pontot, a 93. percben a PSG egy csodálatosan szép góllal egalizált. 2-2

A Lokomotív Moszkva-FC Portó mérkőzés során, az első félidőben a vendégek birtokolták többet a labdát, de a hazaiak indítottak több támadást a kapu ellen. Az orosz csapat már a 10. percben büntetőhöz jutott, de kihagyták. Hiába voltak veszélyesebbek a kapura, a Porto előbb a 26. majd a 35. percben is be tudott találni. Igaz a 38. percben összejött a szépítés az oroszoknak is.

A második félidőre csökkent a mezőnyfölénye a portugáloknak, de kapura itt már ők jelentettek komolyabb veszélyt. A 47. percben szerzett újabb találatukkal, megint két gólos lett az előnyük is. A 76. percben az orosz csapat emberhátrányba is került, és ezzel minden reményüket el is veszítették ezen a találkozón. 1-3

Nyomasztó fölényben játszott minden szinten a Liverpool a Crvena zvezda ellen otthon. A 90 perc alatt a szerben mindössze háromszor tudtak kapura lőni, de ebből egyetlen esetben sem sikerült az ellenfél kapuját eltalálni. Ezzel szemben az angolok 22 kapura lövéséből 11 találta el a kaput. A labdabirtoklási arány 61%-39% volt. Ezek az adatok szinte mindent elmondanak erről a mérkőzésről. Már a 20. percben meg volt az angol vezetés, a 45. percben két gólosra növekedett.

Az 51. percben büntetőből megint az angolok szereztek újabb találatot. Még az is bőven belefért nekik, hogy a 76. percben kihagyják a következő büntetőjüket. Ami büntetőből nem sikerült, az a 80. percben akcióból igen és ez alakította ki a két csapat között a 4-0-s végeredményt.

A forduló legunalmasabb találkozóját a Galatasaray játszotta a Schalke 04 ellen. Igaz végig a németek játszottak jelentősebb fölényben, a házigazdáknak csak pár perces momentumai voltak, de az alacsony iramú és színvonalú találkozón egyik csapat sem tudta bevenni a másik hálóját, így maradt a 0-0-s gólnélküli döntetlen.

Félelmetesen jó formában van a Borussia Dortmund csapata. Nagy reményekkel várta az Atletico Madrid elleni hazai mérkőzését. Az első félidőben igen jelentős fölényben voltak a németek mezőnyben is, és ők jelentették az érdemi veszélyt kapura is. A 38. percben meg is szerezték a vezető találatot.

A második félidőre feljavult ugyan a spanyolok játéka, többet birtokolták a labdát, többet is lőttek kapura, de a gólokat itt is csak a németek szerezték. Előbb a 73. percben, aztán a 83.-ban, majd végül a 89.-ben is sikerült betalálni, így született itt meg a 4-0-s végeredmény.

Messi sérült így nem léphetett pályára. nagy kérdés volt, hogy nélküle mire lehet képes a Barcelona az Inter csapata ellen. Az első félidőben már a katalánok nagy fölényben tudtak játszani és a 32. percben meg is lett ebből az előny számukra. És az olaszok örülhettek, hogy csak egy gólos hátránnyal fordulhattak a második félidőre.

A második játékrészben is látványosan jobban játszott a hazai csapat és az olaszok néha kontrával próbáltak tenni valamit az egyenlítés érdekében. De ez nem jött össze nekik, sőt, a 83. percben szerzett találatával a Barca el is döntötte egyértelműen a három pont sorsát. 2-0

A következő fordulót, november 6.-án és 7.-én fogják lejátszani a csapatok.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook