2017. november 24. - Emma

Bolt utolsó versenye

2017. augusztus 2. Szerző: Szele Tamás
Visszavonulni készül az atlétika legendája, a jamaicai Usain Bolt. A nyolcszoros olimpiai bajnok, a nemzetközi sportélet valóságos ikonja utoljára a pénteken kezdődő atlétikai világbajnokságon lép pályára, Londonban – a harminc éves futó száz és négyszer száz méteren indul majd. Ebből az alkalomból interjút adott a BBC Sportsnak – lássuk, hogyan búcsúzik?

 

Bizony, a legfontosabb üzenete a tiltott szerekről szól. Azt mondta: „azok az atléták, akik doppingolnak, abba kell hagyják ezt – vagy meghal a sportág. Ebből a szempontból azt hiszem, a béka feneke alatt vagyunk, a McLaren-jelentés és az oroszországi botrány után már rosszabb nem jöhet. Az eljövendő években sokat kell azon dolgoznunk, hogy megértessük az atlétákkal: aki csal, azt elkapják. Kell egy kis idő ehhez, de a sport meg fog tisztulni.”

És mi a véleménye saját magáról? Szerény ember: „Még mindig a leggyorsabb vagyok...” Ugyan a pénteki száz méteres és a szombati négyszer száz méteres síkfutás lesz a két utolsó versenye, de nem számít arra, hogy egyhamar megdöntik a rekordjait. „Mostanság nem dőlnek meg azok – ebben az időszakban senki sincs, aki képes lenne túlszárnyalni őket. Talán tíz éven belül igen, de addig biztonságban vagyok. Különben sincs atléta a világon, aki szeretné ezt. Személy szerint abban reménykedem, hogy mikor a gyermekeim huszonévesek lesznek, azt mondhatom nekik: lám, most is én vagyok a legjobb.”

De milyen lesz az atlétika Usain Bolt után? A futóbálvány lehetséges utódjaként a dél-afrikai Wayde van Niekerket nevezte meg (ő Londonban négyszáz és kétszáz méteren indul). „Valódi világsztár, megdöntötte a négyszáz méteres világrekordot, meg a háromszáz méterest is, idén kétszázon is indul – számomra bebizonyította, hogy a nyomomba léphet a dobogón. Beszélgettünk már néhányszor, kiváló embernek találom, csak kissé zárkózott – ha ezt le tudja vetkőzni, nyitottabban viselkedik, sokkal népszerűbb lehet.”

És mi fog a legjobban hiányozni, ha visszavonul?

„Az az energia, az a hangulat, mikor kisétálok a pályára – és a közönség megőrül.”

Azért a szerénység az interjú végén sem hagyja el. Arra a kérdésre, hogy mit szeretne elérni, azt válaszolta: „Azt, hogy a legnagyobbak között emlékezzenek rám.”

Hölgyeim és uraim: pénteken-szombaton utoljára szurkolhatunk Boltnak, tegyük is meg, használjuk ki az alkalmat.

Hajrá, Usain!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook