2018. április 25. - Márk

Borús hétvége a kézilabda BL-ben

2017. november 28. Szerző: Rózsa Misi
Pedig ahogy indult a BL a magyar csapatok számára, azt gondolhattuk, hogy végig fényes és nagy sikert hozó menetelés lesz ebből. Szép győzelmek után jöttek a kisiklások.

 

A Veszprém esetében még magyarázhattuk ezt azzal, hogy a PSG, azért csak a PSG, a Szeged esetében nehezebb volt már akkor magyarázatot találni a gyenge szereplésre. Továbbra sincs persze tragédia még egyik csapatunk esetében sem, hiszen jó esély maradt arra, hogy mindkettőnek meg legyen majd a továbbjutás, de nem azon a helyen fognak végezni a csoportjukban, ahova előzetesen vágytuk, reméltük őket. Még sok van hátra, így akár egy hirtelen újra szárnyalással,a legszebb álmokat is megvalósíthatják, de ettől most távol álltak.

Az Aalborg eddig a csoportban egyetlen győzelmet tudott csak elérni, az összes többi mérkőzését elveszítette. Egyértelműen a csoport leggyengébb tagjának számít, aki a pofozógép szerepét hívatott itt betölteni. A Veszprém viszont ötször már nyert, volt egy döntetlenje és három veresége, de ebből a három vereségből kettőt a PSG-től szenvedett el, ami benne volt a pakliban.

Az Aalborg az első félidőben már nagyon szoros mérkőzésre kényszerítette a magyar fiúkat, és sajnos a szerencse is nekik kedvezett, így az első félidő egy gólos hazai előnnyel zárult. 14-13. Itt még abban reménykedtünk, hogy a fordulás után összekapja magát a Veszprém és szép játékkal fordít és teljesíti a kötelezőt. Sajnos ez nem valósult meg, lényegesen saját formája és tudása alatt játszott az Aalborg viszont talán a szezon legjobb formájában küzdötte végig a mérkőzést és a második félidőt is nyerni tudták 15-14-re, így hatalmas meglepetésre a Veszprém 29-27-re kikapott a BL 9. fordulójában és az se mentség, hogy idegenben történt ez meg vele.

A Szeged is idegenben lépett pályára. A közvetlen mögötte, még továbbjutó helyen álló Kristianstad otthonában lépett pályára. Soros ellenfelünknek egyetlen győzelme volt csak ez a mérkőzés előtt, két döntetlenje és öt esetben vesztesként hagyta el a pályát. A Szeged négy alkalommal nyerni tudott, egyszer ikszelt és háromszor kikapott a legerősebbektől.

Az első félidőt igen álmosan kezdtük. A házigazdák jól játszottak és ki tudták használni a legkisebb hibánkat is. Mivel a lassú játék rányomta az első félidei teljesítményünkre a bélyegét, ezért az ellenfél 16-13-al három gólos előnnyel mehetett a szünetre.

A második félidőre nagyon sokat javult a Szeged játéka és ahogy fáradtak a házigazdák úgy jöttünk egyre jobban fel rájuk. Ledolgoztuk a három gólos hátrányt és a félidő közepén már volt olyan része a játéknak, amikor két gólos előnnyel mehettünk. De sajnos megint jött egy kisebb hullámvölgy, ami felhozta az ellenfelet és bár a második félidőt hozni tudtuk 19-17-re, a végeredmény 33-32 lett oda, így a Szeged is vesztesen hagyta el nagy meglepetésre a pályát.

Az A csoportban a Vardar vezet továbbra is magabiztosan 16 ponttal. Második a Nantes 13 ponttal, harmadik helyen áll a Barcelona 12 ponttal és szintén 12 pontja van a Rhein-Neckar csapatának. 9 ponttal még mindig 5. a Szeged, de nagyon ránk jött 6 pontjával a Kristianstad. A Wisla Plocknak és a PPD Zagrebnek 2-2 pontja van és ők állnak a kieső helyeken ezzel.

A B csoport élén nem meglepetésre a PSG áll 16 ponttal. 14 pontjával második a Flensburg-H és csak őket követi a Veszprém 11 ponttal. Negyedik a Kiel 9 ponttal, ötödik a Vive Kielce 8 ponttal, hatodik, még továbbjutó jelenleg a Celje 5 pontjával. Kieső helyen áll 5 ponttal a Meshkov Brest, tökutolsó 4 pontjával az Aalborg.

December 2-án a Szeged ellenfele a Wisla Plock lesz, akit nagyon meg kéne itthon verniük a fiúknak. A Veszprém számára is hazai pálya és kötelező győzelem következik ezen a napon a Vive Kielce ellen. Nagyon fontos lenne most már,hogy a 10. forduló után nagyon örülhessünk a magyar győzelmeknek.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook