2017. november 23. - Kelemen, Klementina

Botrány az istállóban

2017. augusztus 31. Szerző: Szele Tamás
Úgy látszik túl sok jó hírről kellett beszámolnunk mostanság, a magyar sport valóban diadalmenetét tartja ez idő szerint, lám az öttusáról is a legutóbb a káprázatos kairói eredményeket tehettük közzé – hát akkor most következzen egy mocskos ügy. Egy botrány, ami annál is szégyenletesebb, mert gyanús, hogy saját csapattárs a vétkes benne.

 

A szikár tények: három héttel ezelőtt két eredményes magyar versenyző díjugrató lovát is megmérgezték egy pozsonyi versenyen. A lovakat valószínűleg egy magyar lovastársuk nyugtatózhatta be. A lovak még mindig nem jöttek helyre, a göteborgi Európa-bajnokságon sem tudtak jól szerepelni. A vérmintavételek után két héttel kiderült, hogy Hugyecz Mariann és ifj. Szabó Gábor lova is ugyanazt a nagyon erős nyugtatót kapta. Szabó lova, Timpex Bölcsész a mai napi fáradékony, nem igazán terhelhető. Így foglalhatnánk össze a történeteket az Index nyomán.

Hugyecz Mariann saját Facebook-oldalán zaklatott, keserű videóban számol be az eseményekről, egy bizonyos Lászlót vádol a mérgezéssel: „Igen László, mondtad nekünk azt, hogy nem fogunk mosolyogni Göteborgban. Hát nem is mosolyogtunk.”

VIDEO

Ráadásul a beszámoló alapján az illető Lászlót rajta is kapták, mikor Pozsonyban, éjnek évadján kiosont az istállóból: az analízisek eredményei azt mutatják, három ló is annyira erős nyugtatót kapott, hogy az hosszú ideig befolyásolja a viselkedésüket.

Ez hihetetlen aljasság volt: nevezhetném árulásnak is, hiszen csapattársak lovait szabotálta az elkövető, nevezhetném állatkínzásnak is, hiszen a lovak védtelenek voltak, nevezhetném sok mindennek – de lássuk, minek nevezi a Magyar Lósport Szövetség?

„A Magyar Lovassport Szövetség, a szabályzataiban leírtak alapján megtette a lehetséges intézkedéseket. Augusztus 9-én sportfegyelmi vétség alapos gyanúja miatt fegyelmi eljárást indított a feltételezett elkövető ellen, az elnökség pedig augusztus 10-i határozatában felfüggesztette a versenyző nemzetközi versenyzői engedélyét.”

Még jó, hogy a fecskendős lovag többet nem versenyezhet: de érdemes volna büntetőjogi fórumra is vinni az ügyet. A lovak sok millió eurót érhetnek, tehát az anyagi károkozás ténye is megvalósul, de én speciel az állatkínzás felől is megközelíteném az esetet: hiszen gerinces állatokról van szó, melyeknek kínzását vagy a velük történő rossz bánásmódot a törvény szigorúan büntetni rendeli.

Száz szónak is egy a vége: akármilyen szép nemzetközi diadalmenetben vonul a magyar sport, akárhány érem, akárhány babér terem, azért a kicsinyes, aljas emberektől még nem szabadultunk meg.

Legközelebb szeretnék jobb hírekről beszámolni.

És ha majd felgyógyul, arról is boldogan írnék, ahogy Chacco Boy Hugyecz Mariannal a nyergében aranyat hoz nekünk.

Reméljük, lesz rá alkalom.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook