2018. szeptember 22. - Móric

Botrány az NB III-ban

2018. május 29. Szerző: Rózsa Misi
Nagyon kiélezett küzdelem alakult ki a Duna Aszfalt VSE és a PMFC csapata között azért, hogy melyikük nyerhesse meg az NB III középső csoportját és ezzel vívja ki magának az NB II-be történő feljutás lehetőségét. A Duna Aszfalt VSE volt előnyben. De ha a PMFC nyerni tudott volna a Dabas ellen, akkor reális esélye lehetett volna megszerezni a feljutás lehetőségét még.

 

Az egész mérkőzésre ez rá is nyomta rendesen a bélyegét. A Dabas végig nagyon hatékonyan tudott védekezni és hiába jött előre ellene a hazai csapat, sehogy nem akart megszületni az áhított gól számukra. Aztán a hosszabbítás utolsó pillanataiban mégis megszerezték a pécsiek a vezető találatot, amit meg is adott a bíró. Csakhogy pár pillanattal később a partjelző jelzésére a már megadott gólt, lesre hivatkozva érvénytelenítette. Nagyon nehéz eldönteni, hogy valóban les volt e, vagy sem. A felvételek tanúsága szerint inkább nem, mint igen, de még felvételről se könnyű ebben határozott álláspontot elfoglalni.

Az biztos, hogy amikor a gólt érvénytelenítette a játékvezető, akkor elszabadultak az indulatok rendesen. Először pirotechnikai eszközöket dobáltak be a szurkolók a pályára, az egész stadion a játékvezetőket szidta, majd a szurkolók egy csoportja felfeszítette a lelátót a játéktértől elválasztó kapukat és betörtek a pályára, a bírók és az ellenfél játékosai ellen megindulva bejöttek viszonylag nagy számban a pályára. A bírók és az ellenfél játékosai elmenekültek előlük, személyi sérülés így nem történt szerencsére. A hangosbemondó többször is felszólította a szurkolókat, hogy azonnal hagyják el a pályát, de ezek erre nem voltak hajlandóak.

A balhé az utcán is folytatódott később. A szurkolók neki mentek a rendőröknek is, azokkal dulakodtak és közben egy rendőrautót is megrongáltak. Azokat, akik a rendőrautót megrongálták később a rendőrség be is tudta azonosítani, ellenük eljárás fog indulni. Folyamatban van mindazok beazonosítása, akik betörtek a pályára és részt vettek a dulakodásokban. A rendőrség azok ellen is eljárást indít, akik később maguktól távoztak a pályáról és azok ellen is, akiket a rendőrök szorítottak ki onnan.

Egyelőre nincs pontos információ arról, hogy mi lesz a mérkőzés eredménye, amit szurkolói rendbontás miatt kellett idő előtt befejezni. A bíróknak olyan gyorsan kellett menekülniük a szurkolók elől, hogy a mérkőzés hivatalos lefújása elmaradt. Jelenleg úgy tudni, hogy a mérkőzés 0-0-s eredménnyel kerül majd jegyzőkönyvezésre, de ez még változhat, akár az ellenfél is megkaphatja a botrány miatt 3-0-al azt. Az biztos, hogy az ügyben nem csak a rendőrség nyomoz, de az MLSZ is kénytelen lesz lefolytatni a szükséges etikai eljárást. Nagyon sokba kerülhet ez végül a PMFC csapatának.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook