2018. július 23. - Lenke

Box: már vannak érmek Spanyolországban

2018. május 12. Szerző: Rózsa Misi
Folytatódtak a küzdelmek Spanyolországban a BOXAM Ökölvívó Tornán. Még bőven volt kikért izgulnunk a kemény csaták során.

 

Kovács Richárd 64 kg-ban a dán Frederik Lundgaard Jensen ellen léphetett szorítóba. Nehéz megmagyarázni mi a fene is történt itt. Kovács Ricsi arról híres, hogy keményen bekezd és végig erős tempót kényszerít az ellenfelére. Itt most, mintha kicserélték volna. Álmosan kezdett, óvatosan, kifejezetten passzív bunyót mutatott be, ami nagyon is feküdt sajnos az ellenfélnek és a kevés ütés mellett ő vitt be az első két menetben több tiszta találatot. A harmadik menetre felébred Ricsi és keményen neki is ment az ellenfélnek, végig kergette a ringben, újra azt az ellenállhatatlan bunyót mutatta be amiért kedveljük, de hiába alakított ki itt már hatalmas fölényt a maga javára, mivel nem tudta kiütni az ellenfelét az elengedett első két menet okán sajnos a dánt hozták ki jogosan győztesnek. Kevés vigasz itt most, hogy erős mezőnyben a megszerzett bronz is szépen csillog, mert sokkal fényesebb éremre lett volna Kovács hivatott itt most.

Vadász András az elődöntőben kínai ellenfelet kapott. Ma már nem lehet legyinteni a kínai bunyó hallatán, mert nagyon-nagyon sokat fejlődtek az ázsiai versenyzők és kifejezetten erős és kellemetlen ellenfelek. Maimaitituersun Qiong például már kétszer is megjárta az Olimpiát, és már csak ezért se lehetett őt félvállról venni. Az első menetben, mintha egy táncversenyen lettünk volna. A két fiú látványosan mozgott lábon, körbe táncolták egymást, de igazán értékelhető ütés nem történt közöttük. Ez egy teljesen egál menetnek volt mondható. A második menetben Vadásznak elege lett ebből a táncikálásból és elkezdett keményen vívni. Nagyon szép tiszta ütéseket vitt be sorba az ellenfelének testre és fejre egyaránt. Hatalmasat küzdött itt és egyértelműen jobb volt ellenfelénél. A harmadik menetre Vadász kicsit elfáradt és óvatosabb lett, az ellenfele viszont remekül váltott ritmust és abból indított sikeres találatokat, amikre kevés választ tudott adni a magyar fiú, egy picivel a kínai itt jobb volt nála. Természetesen nem vagyunk elfogulatlanok, így úgy érezzük, hogy az első egál menet után, a második menetben hatalmas fölénnyel a magyar fiú nyert, a harmadikban szűk előnnyel a kínai. Így az ide és oda is adható találkozón, a magyar versenyző jobban megérdemelte volna, a továbbjutást, de a bírók ezt máshogy látták, így sajnos az ellenfél mehet a döntőbe Vadász András bronzéremmel zárta a tornát.

75 kg-ban Harcsa Zoltán ellenfele a belgák egyik legjobb versenyzője volt. Az első menetben igyekezett az ellenfél Zolit meglepni azzal, hogy felvállalta a kezdeményezést és keményen, nagy ütésekkel jött előre. Hiába hozta a szép kombinációkat, a menet közepéig tudott ezekkel csak dominálni, onnantól kezdve már Zoli diktálta a tempót és egyre nagyobb fölénybe került. A második menetre már annyi találatot kapott szegény belga, hogy elment a kedve az egésztől, Harcsa uralta a ringet és akkor és ott és úgy ütötte meg az ellenfelét, ahogy csak akarta. A harmadik menetre Harcsa kicsit kiengedett ugyan, de itt is félelmetes ütéseket vitt be a feltámadni készülő ellenfélnek és nem volt kérdés, hogy ebben az utolsó lazább menetben is ő volt a jobb kettejük közül. Teljesen megérdemelten emelték a magasba a végén a magyar versenyző kezét, így vasárnap Harcsa Zoltán, már az aranyért szállhat harcba Spanyolországban. Nagyon rendben volt ez megint Zoli!

 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook