2017. november 24. - Emma

Boxtábor - első nap

2017. augusztus 22. Szerző: Rózsa Misi
Csúnya szavak tömegét tudnám most leírni ide, de mint megjátszott úriember, eltekintek ettől az Önök tisztelete okán. Általában ha korai kelésről van szó, akkor nekem csúnya szavak tömege lenne képes ömleni a számból. Sőt ömlik is.

 

Pedig nagyon vártam az indulást, hogy az MTK Ökölvívó Szakosztálya képviseletében, na meg titokban a SportMindig és így az Önök krónikásaként részt vehessek az 5 naposra tervezett edzőtáborban. No, de miért nem lehet szép kora délutáni időpontot választani az induláshoz, hogy előtte még az ember fia békésen ki is aludhassa magát és normális időpontban történjen meg így az indulás?

Fél hétkor csörgött az óra, egészen pontosan a telefonom. Lehetsz király! Üvöltötte, én meg szívem szerint a felhoz vágtam volna, de ahhoz túlságosan is szeretem ezt a készüléket. Így morgás mellett ébredés és ébresztése a fiamnak is, aki már két hónapja az MTK-ban bokszol versenyzőnek, Nagy Bajnoknak készülve. Már előző nap összepakoltunk nagyjából mindent. Nyilván maradt otthon olyan ami fontos lenne, de nem keresgetjük. Így nyugisabb. Bepakolás a kocsiba és irány az edzőterem. Kipakolás a kocsiból,  bepakolás Géza autójába, összeszedve a megengedettnél több gyerek és irány ki a pályaudvarra vonatra pakolni a többieket, meg ezeket is. Persze hatalmas dugó, utolsó másodpercben érünk ki. Rájövünk, hogy praktikusabb ha a három legkisebbet (8-9 évesek), nem tesszük vonatra, hanem autóval hozzuk őket magunkkal. Nagy nehezen az is kiderül mi a nekünk foglalt vasúti fülke, 50 gyerek felpakolva bele a vonat indul, mi is indulunk.

Az út meglepő módon békés. Beszélgetünk, ami két szófukarnak a legkisebb mértékben sem mondható ember esetében aligha meglepő. Persze, hogy beszélünk arról, hogy miként ütötte ki 3-0-ra szombaton az MTK a Vác csapatát és persze, hogy tervezgetjük szakosztályunk és gyerekeink jövőjét, sokat beszélünk mint mindig a nehézségekről és a lehetőségekről egyaránt.

Időben érünk a keszthelyi pályaudvarhoz. Mi időben, három izgő-mozgó kicsivel akiket le kell kötni, mert a vonat persze 20 percet késik. Aztán kiderült, hogy még a húsz perchez képest is 20 percet, amitől idegesek leszünk, de a hangulat így is remek. Végre befut a vonat és akkor nyugszunk meg igazán, amikor megszámlálva kiderül meg van az összes kölyök.

A szállás az állomástól alig 150 méterre lévő kollégium. Azt mondják most újították fel, ami helyenként látszik, helyenként meg baromira nem. DE a szobák elfogadható minőséget képviselnek. Én a fiammal és a legjobb haverjával vagyok egy szobában. Az ágyak kényelmesek, az ágynemű tiszta. Csakhogy ezt mi nem tudhatjuk meg jó ideig, mert mi vagyunk az egyetlen szoba, aminek az ajtaját nem nyitja a hozzá tartozó kulcs. De aztán szerelők jönnek, betörnek , bejutunk így alapvetően minden rendben.

Amikor kiderül az ebéd, vacsi, reggeli nem ott lesz, ahol el vagyunk szállásolva, nem borulunk még ki. De amikor kiderül, hogy kb. egy kilométert kell minden étkezéshez sétálni naponta, kissé romlik a hangulatunk, Drexler Gézával gyorsan le is szögezzük, majd a kölkök mászkálnak, mi autóval megyünk majd keddtől. Az a vicc, hogy ahol eszünk, az egy másik kollégium. Hogy onnan miért nem lehet ide áthozni nekünk a kaját, arra semmi reális magyarázat nincsen. A hangulat retro, a kaja jobb mint a menza, de nem vészesen sokkal jobb. Semmi extra, de ez van.  Nem egy jó halászcsárda minőség.

Ebéd után lemegyünk megnézni a strandot. Fizetős lenne, de a város vendégei vagyunk rá. Mondjuk kicsit furcsa, hogy a pénztársa zárva, az ajtó tárva és nyitva így ha nem lennénk rá a város vendégei, akkor se lenne egyszerű pénzért bejutni oda. Hogy miért megyünk le megnézni, azt, amikor még fürdőruhát se hoztunk, szintén a titkok kategóriája. De mindegy. Visszajövünk a szállásra, felvesszük a fürdőruhát és indulás vissza 1 kilométert már megint gyalogolni csak a strandig. De a víz kellemes. Na jó. Inkább hideg, a lányok nem is jönnek bele nagyon. Mi fiúk igen. Arra büszke vagyok, hogy az MTK-sok azok, akik jellemzően a hűvös víz ellenére is csobbannak. Hogy azért, mert mi vagyunk a legkeményebbek, vagy azért mert mi vagyunk a leghülyébbek, szinte mellékes.

Fürdés után vacsi a menzás koleszban. Rántott hús rizzsel. Ehető. Utána vissza a szállásra, majd mivel tömeges igény merül fel közért látogatásra, hát megszálljuk a közértet, amitől a helyiek megijednek az egyik oldalról és örülnek a hirtelen jött hatalmas forgalomnak. Aztán vissza a szállásra. Nyolc óra. A nagyobbakat lefektetni lehetetlen, pedig tudják reggel 7-kor ébresztő, mert mennek futni. Mindenki-mindenki szobájában, vidám nevetések, néha sikolyok, de a történet abszolút rendben. Végre magam elé vehetek egy hideg sört, azt kortyolgatva elkezdek dolgozni, megírva a nap történetét. Az egyik pici, a legkisebb sírdogál, hiányzik az anyukája. Megvigasztalom, de nem megy könnyen. Most már ő is rosszalkodik nevetve a többiekkel.

Közös zuhanyzó, közös wc. Ja kérem, ez azért nem az Intercontinental szálloda. De a gyerekek és mi is akik velük lehetünk jó kedvűek vagyunk és jól érezzük magunk. Remekül indult ez a tábor, szerintem felejthetetlen élmény lesz.

50 többségében nehéz sorsú gyerek tök ingyen utazhatott ide, kap szállást, teljes ellátást. Hogy lehet ez? Na erről majd a következő részben!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook