2017. november 24. - Emma

Csodacsapat a paralimpiára

2016. július 12. Szerző: Szele Tamás
Ha valakikre, hát a paralimpkonjainkra büszkék lehetünk: sokkal többet küzdenek, harcolnak a sikerekért, mint bárki más, és a magyar csapatok eddigi paralimpiai szereplése, a mostani összeállítása is vérmes reményekre jogosítja fel a honi közönséget. A Rióba indulók létszáma most, hatvannégy nappal a rajt előtt harminckilenc fő.

Mint azt a Magyar Paralimpiai Bizottság az MTI útján közzétette, több versenyzőnk indul idén, mint négy évvel ezelőtt, Londonban. "A növekvő sportolói létszám és parasportolóink egyre erősödő nemzetközi jelenléte azt mutatja, hogy mindent megtesznek a sikerért. Elhivatottan, mindennapos edzésekkel készülnek a számukra is óriási jelentőséggel bíró sporteseményre. Szeretnénk, ha a paralimpikonokra minden magyar ember büszke lenne, ebben nagy szerepe lesz annak, hogy idén első alkalommal a köztelevízió élőben sugározza a paralimpiai versenyeket" - nyilatkozta Szabó László, az MPB elnöke. A csapatot és a formaruhákat július 15-én a Várkert Bazárban mutatják be, az eskütételre pedig augusztus 28-án a Nemzeti Színházban kerül sor.
A magyarok eddig 126 érmet nyertek a paralimpiákon, ebből 14-et legutóbb, Londonban. 

De lássuk hát végre a listát, tudjuk meg, név szerint kik indulhatnak az egzotikus partokra!

„A magyar paralimpiai csapat kvótáinak megoszlása:
asztalitenisz (6): Arlóy Zsófia, Berecki Dezső, Csonka András, Major Endre, Pálos Péter, Zborai Gyula
atlétika (5): Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Csontos Piroska, Kálmán Krisztina, Keresztesi Erika
erőemelés (2): Sas Sándor, Tunkel Nándor
evezés (1): Lőrincz Krisztina
judo (2): Burányi Flóra, Szabó Nikolett
kajak-kenu (4): Varga Katalin, Váczi Anita, Rozbora András, Suba Róbert
kerekesszékes vívás (5): Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Osváth Richárd
kerekesszékes tenisz (1): Németh Roland
kerékpársport (1): országkvóta
sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula
úszás (10): Adámi Zsanett, Engelhardt Katalin, lllés Fanni, Kézdi Réka, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Ráczkó Gitta, Sors Tamás, Tóth Tamás, Vereczkei Zsolt” (MTI)

Harminckilenc bajnokunk indul, harminckilenc aranyérem-esélyesünk van – drukkoljunk, szurkoljunk nekik, mindegyikük száz győzelmet érdemelne. 

De ha csqak fejenként egy aranyat hoznak, már az is nagyon szép eredmény lesz. Ha Londonból sikerült 14 érmet hoznunk, Rióból sem lehetetlen harminckilencet.

Hajrá, hölgyek, urak, az óceánon túl rátok vár az Újvilág minden aranya!

 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook