2018. október 15. - Teréz

Dárdai nyomdokában?

2018. május 10. Szerző: Rózsa Misi
Hogy magyar edzők is lehetnek nemzetközi szinten sikeres és elismert szakemberek, arra igen sok nevet lehetne a múltból felidézni. De nem is kell olyan sokat visszaszaladni mondjuk Puskásig az időben, hiszen itt van mindjárt a közelmúltból Dárdai Pál, aki igen szép eredményeket tudott elérni a Hertha Berlin kispadján.

 

Igaz ebben a szezonban nem szaladt neki annyira a szekér, mint az előző szezonban, hiszen csapat a 10. helyen végez minden valószínűség szerint a Bundesligában, de egyetlen pillanatig sem voltak kiesési gondjai a csapatnak, annak ellenére sem, hogy keretük nem mondható igazán acélosnak. Igaz a kupában is csak a legjobb 32 közé jutottak el, ott a Köln búcsúztatta őket, de a hírek szerint a csapat tulajdonosa bízik a magyar szakemberben és vele képzelik el a folytatást is.

Lőv Zsolt is már jó ideje a Bundesligában tevékenykedik, igaz eddig csak másodedző volt itt az RB Lepipzig csapatánál, Ralph Hasenhüttl mellett. A lipcsei csapat kettejük sikeres munkájának köszönhetően az előző szezonban az előkelő második helyig tudott felmászni a Bundesliga tabelláján. A bravúrt idén nem tudták megismételni, az utolsó forduló előtt a hatodik helyet foglalják el. Jelenleg ezzel az Európa Liga selejtező helyén állnak, de csak 2 pontra állnak a BL indulást jelentő helytől, igaz akár rossz esetben az EL selejtezős helyüket is még elveszíthetik, hiszen abban egy pont az előnyük az őket követő Frankfurt, 2 pont a nyolcadik helyen álló Stuttgart előtt, de nagy szerencsével még akár a Möchengladbach is veszélyes lehet rájuk, ha legalább 4 góllal nyer a következő mérkőzésén.

A hírek arról szólnak itt, hogy a klub vezetése búcsút fog mondani a jelenlegi vezetőedzőnek Ralph Hasenhüttl-nek. Jó hír, hogy komolyan felmerült most annak a lehetősége, hogy ha a régi mesternek távoznia kell, akkor helyette a csapat kispadját Lőv Zsolt kaphatja meg. Sokan azt mondják, erre van a legnagyobb esély, miközben felmerült még az is, hogy egy évre a mostani sportigazgató Ralf Rangnick lesz az új vezetőedző, vagy a Salzburgtól érkezhet hozzájuk Marco Rose. És még az sem biztos, hogy ha Lőv Zsoltot kérik fel a pozíció betöltésére, mert a magyar szakember igen kedvezően hangzó ajánlatot kapott Franciaországból, lehetősége lehetne arra, hogy a PSG kispadjára ülhessen le, Thomas Tuchel mellé. Hatalmas elismerés az is, hogy Lőv Zsoltot olyan szakembernek tekintik Németországban, akire potenciálisan rá mernének bízni egy elit ligában szereplő csapatot, annak irányítását, de az is jelentős megtiszteltetés, hogy egy olyan igazi sztárcsapat, mint a PSG is komolyan számítana tudására, munkájára. Lőv Zsolt egyenlőre nem kíván nyilatkozni további sorsáról, azt mondja, őt most az utolsó forduló foglalkoztatja és nagyon szeretnének győzelmet elérni a Hertha otthonában, minden másról a szezon végén hajlandó komolyabban gondolkodni és beszélni.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook