2018. október 15. - Teréz

Dunai Ökölvívó Kupa

2017. november 4. Szerző: Rózsa Misi
Dunaújváros elsősorban a kézilabdájáról és nem annyira az ökölvívásáról híres magyar város. A MÖSZ segítségével, itt került megrendezésre a Dunai Ökölvívó Kupa, közvetlenül a Magyarország-Bosznia Hercegovina válogatott csapat találkozó előtt. A két esemény összekötése is nagyon jó elképzelésnek bizonyult, hiszen már a kezdők meccseinél jelentős tömeg gyűlt össze a csarnokban.

 

Sokszor hiányoljuk, hogy az amatőr ökölvívás nem kapja meg körítésnek azt a showt, amit a profik meg szoktak, pedig egy mérkőzés hangulatához ezek az elemek is nagyon sokat tudnak hozzárakni. Itt ezekben most nem volt hiány. Bevonuló feljárón vonulhattak be a gyerekek a ringbe, pirotechnika és fényhatások mellett, végre modern és ütősebb zenékre. Aki erre a színpadra léphetett, az már ettől is kicsit sztárnak érezhette magát és látványosan tetszett ez minden versenyzőnek, de a közönségnek is.

A program, pontban 15 órakor vette kezdetét és már az első a felvezető meccsek alatt is jó fél teltház volt a csarnokban. Az első pár: Már Bozsenyik Szlovákiából és a magyar Puskás Gergő voltak, serdülő korosztályban, 62-kg-ban, 3x 1.5 percben megmérkőzve. A két fiú nem aprózta el a dolgot, az első perctől kezdve nagyon bátran, keményen egymásnak estek és rengeteget ütöttek. Gyerekekről beszélünk, így az elején bevitt sok ütés a végén már nyomot hagyott rajtuk, a harmadik menetre, mindketten alaposan elfáradtak, ütéseik kicsit pontatlanabbakká váltak ettől. A magyar fiú végig több tiszta találatot tudott bevinni és megérdemelten nyerte az összecsapásukat.

A második pár 46 kg-ban szintén serdülő fiúk párosa volt. Bődi Zsolt az UTE versenyzője, Makrai István az MTK-é. Bódi még nem rutinos versenyző, de látszott rajta nagyon az akarás, de Makrai végig irányítani tudta a mérkőzést és lépésről-lépésre darálta fel ellenfelét és bár Bódi tényleg nagyot küzdött, tehetséges gyereket ismerhettünk meg személyében, Makrai megérdemelten nyert egyhangú pontozással.

A harmadik pár már junior korosztályból került ki, 54 kg-ban. Itt természetesen már 3x2 percet kell a srácoknak végig verekedniük. Rácz Zoltán az OSZ versenyzője, míg Kornóczi Sándor az MFB-től érkezett. Rácz kezdett agilisabban, amit mi sem mutatott jobban, mint, hogy ellenfelére, már az első menetben számolni kellett. A második menet kicsit laposabbra sikeredett, mindkét fiú kicsit belepihent a végső összecsapásba. A harmadik menetet nagyon sikerült felpörgetniük, sokat és pontosakat ütöttek, nagy harc alakult ki közöttük. De a számolás miatt nem volt meglepő, hogy Rácz nyerte a mérkőzést pontozással.

A negyedik mérkőzés szintén junior korosztályban, de már 60 kg-ban került kiírásra és ekkor lépett először ringbe ezen a tornán külföldi versenyző, a román Balboaca Alin küzdött meg Rácz Krisztofer ellen. Nem méricskélték egymást, nem volt semmi előjáték, keményen egymásnak estek és a magyar fiú nagyon hamar döntő fölénybe tudott kerülni ellenfelével szemben, akinek ha az edzője nem dobja be a törülközőt, aligha lett volna lehetősége elkerülni a kiütést.

Junior 80 kg-ban Jónás Dominik VGY Baksa Bálint TTS ellen lépett a kötelek közé. Meg kell mondani őszintén, hogy ez volt az első mérkőzés, ahol az emberben komoly hiányérzet maradt, miközben nézte a két fiú küzdelmét. Nagyon pontatlanok voltak az ütéseik, nem is volt azokban igazi erő. Kifejezetten egy unalmas mérkőzésnek számított ez, az előtte lévő meccsek már elkényeztették ahhoz a közönséget, hogy nagyon látványos legyen azok és ez a mérkőzés között a kontraszt. Végül pontozással Jónás Dominik győzelmével zárult a párharc.

A hatodik küzdelmet a sorban, már felnőttek vívták egymással. Természetesen ennek megfelelően itt már 3x3 percig kellett küzdeniük. 49 kg-ban Szabó Bence TSC ellenfele csapattársa Bogdán Márk TSC volt.  Az első meneten még nagyon látszott, hogy két csapattárs küzd egymással, akik nem akarják bántani túlságosan a másikat. Passzív boksz folyt szinte itt végig. A második menetre aztán kezdtek kicsit felpörögni, a harmadikban pedig már kifejezetten éles, élvezetes, jó csatát vívtak, amit Szabó Bencének sikerült jobban hoznia, így ő lett a győztes itt.

A hetedik pár 60 kg-ban Kiliti Tamás VGY volt, Gombkötő Tamás VSC ellen. A két fiú nálam végig nagyon szoros mérkőzést vívott meg egymás ellen, látványos ütésekre is sor került, kifejezetten közönségszórakoztató kemény csatát láthattunk, aminek a végén Gombkötő kezét emelték megérdemelten a magasba.

A nyolcadik pár Sárközi Attila GAA volt Lindi Norbert ESI ellen, akik 69 kg-ban mérkőztek meg egymással. Itt az elején még látványosan egymás felmérése volt a céljuk, keresték az ütőtávokat, keresték mi lehet a másik ellen a sikeres stratégia. A második menettől viszont már minden óvatosságot félre tudtak rakni, kemény csatát vállaltak fel és őszinte bunyót produkáltak. Sárközi Attila jött ki jobban ebből, ő lett a győztese a párharcnak.

Kilencedik pár 75 kg-ban Lázár Ábrahám KSC és Varga László TTS voltak. Eddig is voltak már jó, dinamikusak előtte, de ez szinte mindegyiken túl tudott tenni. Nagyon látványos volt a két fiú között a mérkőzés és igazából mindkettő ezért amit bemutatott megérdemelte volna a győzelmet. A bírók a végén Lázárt találtak jobbnak a kettejük közül.

A tizedik pár 91 kg-ban lépett kötelek közé. Zsilinszky Roland TTS mérkőzött meg Lénárt Péterrel VGY. Az első menet igen lassú tempó mellett ment le. Keveset, lassan is, de nagyokat ütöttek. A második menetben kicsit javult a tempó, de nem ökölvívás volt ez, hanem egyszerű verekedés. A harmadik menetre mindketten nagyon elfáradtak, Zsilinszkyt inteni is kellett, mert folyton kiköpködte a fogvédőjét,hogy levegőhöz jusson. A felejthető mérkőzés győztese Lénárt Péter lett.

Itt 10 perc szünet jött, amiben egy helyi rapper játszotta a főszerepet. Nyilván vannak akiknek tetszett a produkciója, ha másnak nem, hát az anyukájának, barátnőjének, legjobb haverjainak.

A szünet után a folytatás kezdő képzés alatt álló gyerekek bemutató mérkőzése folytatta a programot. 3x1 percben küzdöttek egymással, mindkét pár 35 kg-ban. Molnár Dorián DÖS elelnfele Jámbor Árpád UTE volt, míg Tóth Tamásé DÖS Zsuzsics Adrián VGY. Nagyon ügyeskék voltak, nagyon harcosan szerepeltek, nagyon szerethetőek voltak. Persze mivel bemutató mérkőzésekről beszélünk, mindkét összecsapáson döntetlen eredmény született.

Az este egyik legjobb mérkőzése lett a 13. pár küzdelme. A tavalyi junior Európa bajnok – ma már az ifik között harcoló-  Báki Alex MTK lépett kötelek közé az UTE versenyzője, Zuró Mihály ellen. Zuró az első pár percben még nagyjából tudta tartani a lépést Bákival, de az egyre határozottabban fölé nőtt, minden menetet nagyon maga biztosan és egyértelműen nyert meg, a végén még a közönséget szórakoztató showt is szemtelenül megengedett magának, de ilyen fölény mellett ez elfogadható volt. Zuró Misi pedig nem rossz bunyós, de Báki ma a legjobb 52-56 kg közötti súlyokban, amit ezen az estén is bizonyított.

Tizennegyedik pár serdülő kategóriában 52kg-ban következett. Horváth Krisztián KSC csatázott egy jót, Zsuzsic Márton DÖS ellen. Az iram amit diktáltak közepes volt, ahogy a mérkőzésük maga is leginkább a közepes jelzővel illethető, de nem volt kérdéses, hogy Zsuzsic jobb volt ellenfelénél, így megérdemelten nyert.

 

Szintén serdülők harcát hozta a tizenötödik pár harca is, amit 56 kg-ban vívott meg a román Ciora Bogdan a magyar Horváth Máté DÖS ellen. Hát itt egyenlő erők küzdelméről a legkisebb mértékben sem beszélhettünk. A magyar fiú úgy pofozta végig a ring egyik sarkából a másikba a románt, ahogy csak akarta, nagyobbakat ütött, pontosabban ütött, technikásabban ütött és ha a románnak nem dobják be a törülközőt, akkor le is mészárolja tán azt a ringben Máté.

A tizenhatodik pár ismét ifi párosítás lett. Berndt Richárd GYB bokszolt Kovács Adrián DÖS ellen. Berndt fogadta a keményen támadó Kovács támadásait. Kezdeményezőbb volt jóval Kovács, de Berndt higgadtan fogadta a rohamait és több tiszta találattal tudott válaszolni azokra. A harmadik menetre már boksz helyett inkább dulakodást láthattunk, ami után Kovácsra számolni is kellett, ami egyértelművé tette Berndt győzelmét.

Tizenhetedik párként felnőttek léptek kötelek közé. 52 kg-ban a román Vass Norbert ellenfele Dodó Norbert DÖS volt. Az embernek az volt az érzése, hogy itt két képzetlen gyenge bunyós csapkodja egymást. Ez a küzdelemnek mondott valami, pontatlan volt, nem tiszta és rendkívül alacsony színvonalú. Nagyon rossz volt még nézni is. És itt történt meg ezen a tornán először, hogy külföldi győzni tudott magyar ellen és azt se mondhatjuk, hogy nem jogosan.

Utolsó előtti párként lépett ringbe Bertók Benjámin GZB Gálházi Krisztián DÖS ellen +91 kg-ban. Ez már főleg az előző összecsapás fényében egy élvezhetőbb találkozó volt, és Gálházi győzelmével fejeződött be.

Az utolsó mérkőzést 81 kg-ban rendezték meg Erdélyi Roland GAA küzdhetett meg Kovács Lászlóval DÖS. Kiegyenlített jó küzdelem alakult ki a két fiú között, mindkettőnek volt szép akciója, ezt a mérkőzést már lehetett élvezni és szeretni is.

A körülmények itt abszolút profi módon lettek előkészítve. A belépő árak, amelyek az esti Magyarország-Bosznia Hercegovina csapattalálkozóra is vonatkoztak, 500 forintba kerültek, ami az abszolút megfizethető kategória. A büfé sem szállt el az áraival, az ételek frissek voltak és változatosak, a kiszolgálás kedves és barátságos. A végére szinte minden hely elkelt a csarnokban, amit nagyon jó látni újra ökölvívó mérkőzésen. A bíráskodásra sem lehet egy rossz szót mondani, itt kiválóra vizsgáztak a pontozók és a mérkőzésvezető bírók is.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook