2018. december 10. - Judit

Előzetesben a bíró

2018. május 15. Szerző: Rózsa Misi
Nagyon sokszor fordul elő olyan sajnos a labdarúgásban is, hogy egy rossz játékvezetői döntés, érdemben befolyásolja az adott mérkőzés végkimenetelét.

 

Ezek a rossz döntések, nagyon sokszor nagy árat követelnek a rosszul érintett csapatoktól és tisztességtelenül segíthet érdemtelenül más csapatot. Van, amikor milliókat veszíthet egy csapat a bíró rossz döntése miatt, az erkölcsi károkról már ne is beszéljünk.

Nagyon nehéz bizonyítani azt, hogy egy bíró nagyon tudatosan hozott rossz döntést, tehát nem tévedésről, hanem tudatos és szándékos csalásról van szó esetében. A bíró is emberből van, így nem is tévedhetetlen, az esetek döntő többségében nem tudatosan csal, hanem rosszul lát valamit. Nagyon-nagyon ritka az, amikor egy bírónak a törvény előtt kell felelnie azért, amit a mérkőzésen elkövetett.

Így járt most Szerbiában, Szrdjan Obradovics, akiért rendőrök jöttek el az Újvidéki Felső Ügyészség utasítására, hogy előállítsák és kihallgassák. Meglepetésre a kihallgatást követően el is rendelték 48 órás letartóztatását és most már biztosnak látszik, hogy bűnvádi eljárást fognak indítani ellene. A szerb belügyminisztérium közleménye szerint:

„A játékvezetőt azzal gyanúsítjuk, hogy a Szabadkán megrendezett FK Spartacus és FK Radnicski Nis mérkőzésen kihasználta a hivatalos helyzetét, a hazai csapatot előnyben részesítette, amely így kedvezőbb helyzetbe került az ellenfelével szemben"

És valóban, akik látták a mérkőzést, nagyon csodálkoztak a játékvezető sorozatban hozott rossz döntésein, amik valahogy minden esetben a vendégcsapatot sújtották. Vitatható volt az első 11-es is, amit megadott a hazai csapatnak, a második 11-es viszont, amit kezezésre hivatkozva fújt be, teljesen egyértelmű volt, hogy nem volt az, hiszen a védő keze a labda közelében sem volt. Ráadásul a vendégeket emberhátrányba is pakolta, szintén nehezen indokolható módon és körülmények mellett.

Eredetileg ezt a mérkőzést nem is Obradovicsnak kellett volna vezetnie, hanem a legjobb szerb játékvezető, Milorad Mazsics fújta volna itt a sípot, de mivel az UEFA neki adta a BL döntő vezetését, ezért kellett másnak beugrani helyette. Hogy manipulálta e Obradovics a mérkőzés előtt, hogy ő kapja ezt a mérkőzést, arról még nincsenek információk.

Jelenleg az FK Spartacus ezzel a győzelemmel megelőzve az itt vesztessé tett FK Radnicski Nis csapatát, Európa Liga selejtezőt érő helyre került előre, míg az ellenfele most veszítette el a harmadik helyet ezzel a furcsa mérkőzéssel. Benne van a pakliban az is, hogy minden marad így, de megtörténhet, hogy ha bizonyítják, hogy csalás történt a mérkőzés vezetésében, akkor újra fogják játszatni ezt a találkozót. Érdekes lesz követni, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook