2018. május 28. - Csanád, Emil

Az első ezüst

2018. május 14. Szerző: Szele Tamás
Szépen, csendben, majdhogynem feltűnés nélkül, de sporttörténelmi eredmény született az újvidéki karate Európa-bajnokságon: a magyar karatesport történetében ugyanis sok ezüstérem van, de ez az első, amit kontinensviadalról sikerült elhoznunk. Olyan előkelő helyen még egyetlen magyar versenyző sem végzett, mint Hárspataki Gábor – dicsőség neki!

 

A magyar sportági szakszövetség tájékoztatása szerint a 75 kg-os mezőnyében Hárspataki négy győzelemmel jutott döntőbe, ellenfelei addig pontot sem tudtak csinálni rajta. Az MTK versenyzőjét a fináléban az azeri Rafael Agajev győzte le 2-1-re, aki így 11. Eb-aranyérmét gyűjtötte be.
„Szomorú vagyok, mert nem sikerült nyernem. Annak viszont örülök, hogy sporttörténelmet írtam a döntőbe jutásommal” - nyilatkozta Hárspataki. Hozzátette: korábban volt már kilencedik, hetedik, ötödik, tavaly pedig harmadik az Eb-n. „Remélem, ez a tendencia folytatódik” - bizakodott a magyar versenyző.

A 2013-as budapesti Eb-t leszámítva, amelyen öt magyar bronz született, még példa korábban arra, hogy a magyarok egynél több érmet szereztek volna egy kontinensviadalon, az újvidéki versenyen azonban Hárspatakin kívül Tadissi Martial is dobogós helyen végzett. Az ÚTÉ versenyzője a 67 kg-ban nyert Eb-bronzérmet, pályafutása során harmadszor.

A karate szerepel a 2020-as, tokiói olimpián, a kvalifikációs sorozat rövidesen kezdetét veszi.

Az 53. karate Eb keretein belül először rendeztek kontinensviadalt a parakaratésok számára. A 2024-es paralimpiára pályázó sportág rangos megmérettetésén a tanulásban akadályozott férfiak mezőnyében Csatári János a selejtezőkből bejutott a döntőbe és - akárcsak a 2016-os, linzi világbajnokságon - a második helyet szerezte meg. Ezzel ő lett Magyarország első parakarate Eb-érmese.

Kérem, Hárspataki Gábor eredményei világos fejlődést mutatnak: nem egyszerű haladást láthatunk, ez egy haladvány, és a matematikai szabályai érvényesek rá. Egyenletesen tör előre, és mivel az ezüstnél csak az arany csillog szebben, tudjuk, hogy legközelebb már azt várhatjuk tőle.

Hajrá, Gábor!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook