2018. augusztus 19. - Huba

Erre azért nem számítottunk

2018. április 19. Szerző: Rózsa Misi
Kezdetét vette a labdarúgó Magyar Kupa elődöntője. A csapatok lejátszották az első mérkőzéseket és igen meglepő eredmények születtek itt.

 

A Felcsút odahaza már a második percben megszerezte a vezetést a hullámzóan teljesítő Debrecen ellen. Pedig a játék képe, abszolút kiegyenlített küzdelmet mutatott. A meglepetést tovább növelte, amikor a Felcsút csapata a 31. percben már két gólossá tette az előnyét. Ezután nagyon jött előre rájuk a Debrecen, de egy vitatható kiállítás után a vendégek emberhátrányba is kerültek, így nagyon kevés esélyük maradt a fordításra. Egy perccel a kiállítás után a Felcsút megszerezte a harmadik találatát is.

A második félidőre erősítette a Debrecen a nyomását és nem érződött a játékán kicsit sem, hogy emberhátrányba került. Sőt a játék képe azt mutatta, mintha a hazaiak lennének emberhátrányban. De hiába játszott jobban a Debrecen, mégis a hazai csapatnak sikerült újabb gólt szereznie, és ezzel ki is alakították a 4-0-ás végeredményt, ami olyan jelentős előny, hogy hatalmas csoda kéne ahhoz, hogy a visszavágón a Loki fordítani tudjon.

Nagyot focizott az Újpest a Balmazújváros ellen az elődöntő első mérkőzésének első félidejében. Hatalmas nyomás alatt tartották ellenfelük kapuját, aki egyetlen esetben sem tudta itt még eltalálni a hazaiak kapuját, elkeseredetten védekezett az újabb és újabb lila-fehér rohamokkal szemben. Az Újpest előbb a 19. majd a 33. percben is betalált ellenfelének, így 2-0-s előnnyel vonulhatott pihenni a szünetre.

A második félidőt óvatosabban kezdte a hazai csapat, ami felbátorította a vendégeket és kezdett a játék képe kicsit kiegyenlítettebbé válni. Ráadásul a 85. percben még egy szépítő találatot is be tudtak vinni a vendégek és ezzel alakult ki közöttük a 2-1-es végeredmény. Ez azt jelenti, hogy a visszavágó még nagyon kiélezett küzdelmet hozhat, nem mehet a fővárosi csapat biztosra a továbbjutás kérdésében. A Balmazújváros otthon képes veszélyesen és jól játszani.

A visszavágókat május 8.-án és május 9.-én fogják lejátszani. Mindkét mérkőzés este nyolc órakor fog kezdődni. A Debrecen-Felcsút mérkőzés lesz 8.-án, a Balmazújváros-Újpest találkozó május 9.-én.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook