2018. július 17. - Elek, Endre

Ezt nagyon összerakták

2017. december 12. Szerző: Rózsa Misi
Nekem még az édesapám mesélte, hogy amikor ő gyerek volt vagy fiatal, akkor hatalmas protekcióval lehetett ökölvívó CSB-kre belépőjegyeket szerezni, általában akinek nem volt elég jó kapcsolata, az jegyüzérektől szerezhetett rájuk jegyet.

 

Azt mondta az apukám, hogy csodálatosan nagy legendák léptek szorítóba egymás ellen és a közönség oroszlánbarlangot varázsolt a szurkolásával számukra a küzdelemhez. És csillogott a fény édesapám szemében, amikor visszaemlékezett ezekre a régi szép időkre.

A MÖSZ már jó ideje készült arra, hogy idén nagyon odavágós felnőtt magyar bajnokságot rakjon az emberek elé decemberben. Erdei Zsolt kiemelt célnak tartotta, hogy a Magyar Ökölvívás Napja, az valóban egy fényes ökölvívó ünnep legyen mind a versenyzők, mind a szakemberek, mind pedig a szurkolók számára. És bár nagyon meg lett ez szervezve, hogy minden részében profi körülmények legyenek, ahhoz képest elég szerény formában fordítottak pénzt a reklámozására. Utólag kiderült, hogy amit előzetesen kevésnek gondoltam volna, az pont megfelelő volt, sőt mondhatjuk akár többnek is. Már a selejtezőkre is rengetegen jöttek el a Madárfészek Akadémiára. Már itt is olyan tömeg volt, amiben nehéz volt mozogni, de a döntő napjára, a Magyar Ökölvívás Napjára, még a csillárról is emberek lógtak és annál is többen szerettek volna bejutni, mint ahányan be tudtak. Ez már kicsit arra kezdett emlékeztetni, amit édesapám mesélt azokról az időkről, amikor az ökölvívás közel olyan népszerű volt, mint a labdarúgás.

A szervezése tökéletes volt. Hiszen minden olyan jól lett előre felépítve, hogy bár jöttek közbe váratlan események is, a programban nem volt fennakadás, zavartalanul mehetett le minden és a szurkolók is a lehető legmagasabb színvonalon lettek itt kiszolgálva. Ez a szervező csapat érdeme a MÖSZ-ben és természetesen a szervező csapaté a Madárfészek Akadémián, akik maximálisan felnőve a nagy feladathoz, kiválóan látták el mind a dolgukat. Akik nem jutottak be a versenyre akár azért mert nem fértek be, akár azért mert akadályozva voltak az eljutásban, azok se maradtak le semmiről,mert minden napot közvetített élőben a MÖSZ stream-en keresztül. Az M4 összefoglalót adott le a döntőkről, ha valami gyengén sikerült, akkor ez az M4 adás volt az.

145 nevező a Papp László Ökölvívó Felnőtt Magyar Bajnokságra. hatalmas szám ez. És 16 klubnak sikerült versenyzőt juttatni a döntőkbe. A legeredményesebb csapat a Vasas lett, akinek négy versenyzője is el tudott érni a döntőbe.

49 kg-ban Szabó Erik (Kőbánya) küzdhetett meg a bajnoki címért Ungvári Imre (Harangi Imre SE) ellen. Hatalmas meglepetés már az első döntő mérkőzésen, hiszen Ungvárit gondolták sokan esélyesebbnek, de túl kényelmesre vette a döntőt és Szabó egy nagyon pontos és erős ütésével úgy eltalálta, hogy be kellett Ungvárinak dobni a törülközőt, ezzel Szabó Erik lett a bajnok 2017-ben.

52 kg-ban Szaka István (FTC) küzdött Virbán Martin (UTE) ellen. Kiegyenlített nagy bunyót vívtak egymással a srácok és talán a szerencse állt jobban Szaka Pista mellé, de megosztott pontozással 3-2-re őt látták jobbnak a bírók és az ő keze lendülhetett a magasba, hozzá került a bajnoki cím. Nem méltatlanul.

56 kg-ban Csóka Nándor (MMF) harcolt Tar Sándor (Tatabánya) ellen a döntőben. Itt is meglepetésnek mondható, hogy a nagyon higgadtan bokszoló Tar Sándor le tudta győzni a sokunk által esélyesebbnek vélt Csóka Nándit ebben a küzdelemben, 4-1-es győzelme a jól megválasztott stratégiának volt talán leginkább köszönhető.

60 kg-ban Gálos Roland (Mogyi Felsővárosi Ökölvívó SE Baja) ellenfele a döntőben Könnyű Richárd (Egri SI) volt. Gálos és Könnyű, nagyon őszinte, nagyon kemény csatát vívtak meg egymással, hatalmas ütéseket vittek be és kaptak, nagyon gyors tempót diktáltak maguknak és ellenfelüknek is. Fejben jobban bírta a terhet Gálos és többek között ennek tudható be egyértelmű győzelme és övé lett a súlycsoport bajnoki trófeája most már harmadszor.

64 kg-ban Kovács Richárd (Nyíregyháza) mérkőzhetett meg Fodor Milán (Vasas) ellen. Itt is igazi nagy harcot láthatott a két fiú között a közönség, aminek végén Kovács jött ki most jobban a történetből, meggyőző módon sikerült nyernie, így ő lett a bajnok.

69 kg-ban Kozák László (Vasas) ellenfele Hankó Kálmán (KSI) volt. Bár kicsit ettől a találkozótól minőségében többet vártunk volna, de Kozák megérdemelten nyert és lett bajnok.

75 kg-ban az idei OB 100. mérkőzését Harcsa Zoltán (Vasas) vívta meg Hegyi Barnabás (Vasas) ellen. Házi döntő. Gondolhatták sokan, az ilyenekben majd békésen elpötyögnek a felek. Hát nagyon nem ez történt, igaz azt tudni lehetett, hogy harcsa Zolika, nem arról híres, hogy hajlandó legyen kicsit pötyögni, ő ha ringbe száll, akkor keményen az elsőtől az utolsó pillanatig oda teszi magát. Igaz itt nem sok telt el az első és az utolsó pillanat között, hiszen a mérkőzés 40. másodpercében Harcsa Zolika, olyan KO győzelmet aratott, hogy arról még hosszú ideig fognak beszélni a sportág szerelmesei. Hogy megérdemelten került hozzá a bajnoki cím, ahhoz kétség sem férhet, de ezt előre tudni lehetett, hogy így lesz.

81 kg-ban Móna Imre (DVSC) mérkőzött meg Lukácsy Bence (PVSK) ellen. Nagyon nagyot csatázott egymással a két versenyző, volt idő, amikor abszolút egálban voltak, de aztán Lukácsy egyre jobb lett, egyre jobban megtalálta az ellenfele ellen a hasznos módszert a sikerre, így övé lett a győzelem és a súlycsoport bajnoki címe.

91 kg-ban Hámori Ádám (FitBox Kőszeg) mint nagy esélyes léphetett szorítóba Nagy Bence (DVSC) ellen. Nagy sérült volt, ami tovább rontotta az esélyeit Hámorival szemben, és Hámori nem is hibázott, így hozzá került az OB-k történetének 950. bajnoki címe.

+91 kg-ban Vincze István (Szolnok) küzdött meg Berki Károly (Hranek Boksz Klub) ellen. Itt is nagyon szoros és nagyon izgalmas csata alakult ki a két srác között, egál közeli mérkőzést vívtak egymással, de valóban Berki kicsit jobbnak látszott, így megérdemelte, hogy őt hirdessék ki az idei évben a súlycsoportja bajnokának.

A cikk végén megint el kell mondani, hogy egyre szebb lesz a folyamatosan fejlődő és megújuló Madárfészek Akadémia, ez a magyar ökölvívás egyik katedrálisává fogja kinőni magát és minden igényt kielégítő minőségben lehet itt komoly és jó versenyeket megrendezni. Minden elismerés a szervezőknek, a MÖSZ-nek, az egyesületeknek, szakembereknek, stáboknak és persze a versenyzőknek is. De dicséret a szurkolóknak is, akik szintén igen rendesen kitettek magukért és a jó hangulatban nekik is jelentős szerepük volt.

Fotó: MÖSZ

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook