2017. november 20. - Jolán

Ezüstös szerda volt

2017. július 27. Szerző: Szele Tamás
Kérném tisztelettel, a versenynap úgy indult, mint egy Dickens-regény, az is lehetett volna a címe, hogy „Szép remények”, de szerencsére nem lett olyan szomorú a vége, mint az átlagos Dickens-köteteknek, sőt, emberhalál sem esett. Mi több, ha realisták vagyunk, nyugodtan elmondhatjuk, hogy semmi ok a bánatra: Cseh Laci ezüstérmes!

 

Mondjuk sokan vártunk és sokat a női kétszáz méteres gyorstól, amiben Hosszú Katinka kellemes meglepetést szerezhetett volna a hazai közönségnek, de hát – nem szerzett, sajnos. Hosszú a 2-es pályáról indult, nagyon bekezdett, hiszen az első hossz után második volt, de még a táv felénél is harmadiknak fordult. Ekkor azonban a szám esélyesebb versenyzői elléptek tőle, és egyértelművé vált, hogy nem lehet harcban az éremért. Hosszú 1:56.35 perces eredménnyel ért célba. Mindeközben az élen óriási harcot vívott egymással az olimpia bajnoki címvédő, 12-szeres világbajnok Katie Ledecky és a 2008-ban Pekingben győztes Federica Pellegrini. A 28 éves olasz végül óriási hajrával diadalmaskodott, s ezzel történelmet írt, mivel az amerikai csodaúszót pályafutása során első alkalommal győzte le valaki világbajnoki döntőben. Pellegrini az első úszó, aki egy számban hét világbajnoki érmet szerzett, arany került a nyakába idén, valamint 2009-ben és 2011-ben, ezüst 2005-ben, 2013-ban és 2015-ben, míg bronz 2007-ben.

Sebaj, Katinka, állsz te még sokat a dobogón!

No, de jött is nemsokára a férfi kétszáz méteres pillangó, amiben dupla eséllyel indultunk, hiszen Cseh László is indult, Kenderesi Tamás is. És Laci beváltotta a hozzá fűzött reményeket! A rajt után, ahogy a keddi elődöntőben, ezúttal is Le Clos indult meg hatalmas tempómban, de Cseh és Kenderesi, valamint Szeto is tartotta vele a lépést. A táv felénél mindkét magyar közel volt a dél-afrikaihoz, majd az utolsó forduló után úgy tűnt, Kenderesi lehet az, aki megfogja őt. Végül a fiatalabbik magyar láthatóan elfáradt, Cseh pedig hatalmas hajrát nyitott. Le Clos-t azonban nem lehetett megfogni és a 1:53.33-as idővel nyert, Cseh 1:53.72-vel csapott célba, a harmadik Szeto lett 1:54.21-gyel, míg a negyedik Kenderesinek 1:54:74 volt az ideje.

Laci megmentette a napot, mert meg vagyon írva valahol a Szent Iratokban, hogy „ne menjen le a Nap a te érmed nélkül”, vagy valami ilyesmi  – de mindenképpen, elhozta a mai napra rendelt érmünket.

Áldott legyen érte!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook