2018. május 28. - Csanád, Emil

FA Kupa az elődöntőben

2018. március 19. Szerző: Rózsa Misi
Az időjárás nem kedvezett Angliában sem a labdarúgásnak, ennek ellenére, a negyeddöntő mérkőzései véget értek, így kialakult az elődöntő mezőnye. Nem sok kellett ahhoz, hogy meglepetés történjen, de aztán nem történt.

 

A Swansea bravúrra készült a Tottenham ellen. Hát ez a bravúr nem jött össze nekik, valljuk meg, a közelében se jártak. Úgy nem is nagyon lehet, hogy 90 perc alatt, mindössze kétszer sikerült egyáltalán kapura lőnie a hazai alakulatnak, miközben a vendégek 16 alkalommal próbálkoztak ezzel és ez is jól mutatja, mekkora különbség volt a két küzdőfél között. A labdabirtoklás is hatalmas és nyomasztó vendég fölényt mutatott. Az első félidőben már két gólos volt a Tottenham előnye és a második félidőben is csak ők tudtak betalálni, és a Swansea örülhetett, hogy „csak” ekkora veréssel megúszta. 0-3

A Manchester United otthon fogadhatta a Brighton csapatát. Igaz az Európa Ligából nagy meglepetésre kiesett a MU, dea FA kupában nem volt kérdés, hogy ő számít esélyesebbnek a továbbjutásra. Az első félidőben már jelentős fölényben játszott és meg is szerezte a vezetést.

A Brighton mindent egy lapra tett fel a második félidőben, jött is keményen előre, nagyon sok helyzet volt, és többször veszélyeztette a hazai kaput. Ennek ellenére itt is a manchesteri csapat szerzett gólt és alakította ki ezzel a 2-0-s végeredményt, vívta ki a továbbjutást.

A Wigan egy félidőn keresztül igen izgalmas és szoros mérkőzést tudott játszani a Southampton ellen. Itt közel álltak ahhoz is, hogy előnyt szerezzenek, de végül találat nem született. A második félidőben is igen szoros volt a küzdelem a két csapat között, de a hazaiak nagyon elfáradtak, ezt ki tudta használni a vendég gárda, és előbb a 62. percben, majd a hosszabbításban is betalált ellenfelének. Még az is belefért nekik, hogy egy büntető hibázzanak. 0-2

A Leicester a Chelsea gárdáját fogadta. Sokan gondolták úgy, hogy a vendégeknek nem kell nagyon megerőltetniük magukat majd a sikerért. Az eslő félidő kiegyenlített küzdelmes játékkal indult, de a vége előtt nem sokkal a vendégek előnyhöz jutottak és azt lehetett gondolni, innen már lefutott minden. De nem volt az, mert szinte a semmiből, a 76. percben a hazaiak egyenlíteni tudtak és a Chelsea hiába jött előre, nem tudott már a rendes játékidőben újabb találatot elérni. Jöhetett a hosszabbítás, ami nagy reményekkel kecsegtetette a kisebb hazai csapatot. De a 105. percben megint a Chelsea tudott gólt szerezni, amire már nem volt válasza a hazai gárdának, így a nagy meglepetés elmaradt, a Chelsea mehetett tovább.

Az elődöntőben a Chelsea a Southampton csapatát fogja fogadni, míg a Manchester Unitedhez a Tottenham látogat el. Izgalmas párharcokat várhatunk az összecsapásoktól, amiket majd április 21.-én fognak lejátszani.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook