2018. május 28. - Csanád, Emil

A férfiak küzdelme is véget ért curlingben

2018. február 24. Szerző: Rózsa Misi
Hosszú út vezetett a döntőig. Sok nagy csatát kellett megvívnia azoknak, akik el tudtak idáig jutni. És nem is feltétlen azok jutottak el idáig, akiket eredetileg idevárt volna a közvélemény. Viszont elvitathatatlan, hogy akik idáig eljutottak, azok nagyon nem érdemtelenül kerültek ide, nem szerencsével, hanem folyamatos jó formát tartva elért kiváló eredménnyel.

 

Az már előbb eldőlt, hogy az aranyra a verseny előtt talán leginkább esélyes Kanada érem nélkül fog távozni, mert a bronzéremért vívott csatát megnyerte ha szoros versenyben is,de mégis magabiztosan Svájc.

A negyedik endig nagyon szoros volt a döntő küzdelme az USA és Svédország között. Sőt az ötödik end után már a svédeknél volt az előny. De erre volt válasza a következő endben az amerikaiaknak is, és megint náluk volt az egy pontos előny. A 7. endben a svédeknek összejött az egyenlítés. A játék e szakasza volt az, ahol tényleg lehetett még eső, lehetett sár is, bármi. Csakhogy, jött a 8. end, amiben az amerikaiak hatalmas 5-0-s sikert értek el és ezzel gyakorlatilag eldöntöttek mindent. Hiába közelítettek kicsit később a svédek ez már kevés volt ahhoz, hogy meg tudják fordítani a mérkőzést. A végeredmény 10-7 lett az amerikaiak javára és ezzel, az USA fennállása első aranyérmét húzhatta be curlingben az olimpián.

A svédek ezüstje is nagyon szépen tud fényleni, a verseny előtt aligha fűzhettek ennek megszerzéséhez komoly reményeket.

Tehát a végső sorrend itt:

USA
Svédország
Svájc
Kanada
Nagy-Britannia
Norvégia

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook