2017. szeptember 20. - Friderika

Fuss Budapest, fuss!

2017. április 3. Szerző: Rózsa Misi
A világban már nagyon régóta nagy divatja van a futásnak. Ennek több oka is van. Talán leginkább az, hogy szinte bárhol elkövethető ez a tevékenység és nincs szükség rá alapvetően méreg drága felszerelésre.

 

 

Futni lehet tök magányosan is kikapcsolva ezzel a jelenből a Világot, de lehet társak között is tenni, közösségi élmény formájában. A futás erősíti a testet, nagyon sokat tesz ahhoz, hogy egészséges lehessen az ember és szinte minden más egyéb sportág alapját is adja. Nem mellékesen önfegyelemre nevel, hiszen teljesíteni kell távokat, egyre jobb és jobb időkkel, valamint segít kondícióban maradni, ami hosszabb élet reményét adhatja a szerelmeseinek. Még akkor is, ha azt is tudjuk, hogy mindenki meghal, aki futott már. 

Magyarországon nagyon sokáig csak a megszállottak őrültségének tekintették a futást. Ebben sincs semmi meglepő, hiszen a magyar szeret kényelmes fotelben elterülni, hozzá mindenféle söröket fogyasztani nem szerény mennyiségben, és ebben elég intenzíven akadályozná őket az, ha közben szaladgálniuk is kellene. Nagyon nem véletlen, hogy az alkoholfogyasztásban és a túlsúlyosságban is a világ élvonalához tartozhatunk, amire annyira nem illik büszkének lenni, maximum csak nagyon titokban, de úgy meg minek. Ahol általános gyakorlat az állampolgárok életében, hogy rendszeresen futnak, ott sokkal kevesebb a megbetegedés is. 

Valami szerencsés változás elindult nálunk. Egyre több emberrel lehet találkozni parkokban, de akár a lakótelepen is, akik kocognak, futnak, izzadnak. Még mindig sokan hajlamosak ezért hülyének nézni őket, mert az sokkal kényelmesebb, mint saját érdekünkben is követni az egészségtudatosabb példát. De ahogy nő a futók száma, úgy talán egyre többen gondolkodnak el azon, hogy lehet ezt nekik is ki kellene próbálni. És ha sokan az első kísérlet után le is mondanak arról, hogy ezt csinálják, mindig lesznek, akik megmaradnak, így dinamikusan növekedhet a futók száma, ami egyértelműen jó dolog. 

Budapesten nagyon sokszor szerveznek jelentősebb futóversenyeket. Ilyenkor a futók izgalomba jönnek és nagyon készülnek ezekre, az autóban ülök meg veszettül tudnak káromkodni miatta, hiszen sok helyen a futók védelmében lezárják ilyenkor az utakat. 

A legnagyobb magyar amatőr futóversenyek a Telekom Vivicittá, a Wizz Air Budapest Félmaraton és a Spar Budapest Maraton. Ezek mellett több kisebb verseny is szerepel az éves versenynaptárban. Friss adatok jelentek meg arról, hogy a futás nem csak népegészségügyi szempontokból hasznos az országnak, hanem anyagilag is igen szép bevételeket tud generálni. A budapesti és magyarországi versenyek, népszerűek a külföldiek számára is. Itt nálunk, viszonylag alacsony nevezési díjjal lehet indulni a nagyobb versenyeken is. A három fentebb felsorolt verseny 2.97 milliárd forintot hozott be a magyar költségvetésnek. A KPMG kimutatása alapján, egy külföldi turista, aki csak a futás miatt jön Magyarországra, átlagosan 178 ezer forintot költ el ezen alkalomból. De a magyarok esetében is 20 ezer forint/fő bevétellel lehet számolni. Közel 6 ezer külföldi futó érkezett tavaly a három nagy versenyre. 

Na de a 2.97 milliárd forint bevétel, az csak a futókkal számol. Nincs pontos becslés arra, hogy a futóval érkező családtagok, barátok, esetleg szurkolók milyen bevételt jelentenek még a városnak! A versennyel kapcsolatos kiadások valóban 100 millió feletti összegben mérhetőek, de láthatjuk, hogy a nyereség ezekből így is kiugróan magas marad, tehát gazdasági szempontok alapján is hasznos a történet. 

Arról pedig akkor még nem is beszéltünk, hogy akik kedvet kapnak a futáshoz, azok ezzel, mennyivel egészségesebbek lesznek, így mennyit meg lehet takarítani, egészségügyi kiadásokon is. 

Összegezve megállapíthatjuk, hogy minden szempontból hasznos, hogy Budapest a futás városává is kezd válni. Ezek megérnek annyi kellemetlenséget, hogy néha nehezebb lesz tőlük a közlekedés a városban. 

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook