2018. december 10. - Judit

A gladiátor neve: Fehér Koppány

2018. augusztus 25. Szerző: Rózsa Misi
Szombaton folytatódott a Duna Arénában az ifjúsági ökölvívó Világbajnokság. Nagyon jó és magas színvonalú mérkőzések sora követte egymást, érdekes csaták és meglepetésekben sincsen hiány itt.

 

A nap szenzációját számomra Fehér Koppány szereplése okozta 91 kg-ban a horvát Josip Biletic ellen. Legyünk őszinték. A mérkőzés előtt nagyon sokan azt mondtuk, hogy ha Koppány képes lesz állva maradni a horváttal szemben végig, már azért megérdemli az elismerést, hiszen ez a horvát egy világ klasszis, hatalmas ütőerővel és nagyon érett, kicsiszolt technikával. Két ember volt, aki jóval többet várt itt, az egyik a szövetség kapitánya ifjabb Balzsay Károly, a másik maga Fehér Koppány. Túl tudja élni az első menetet? Kérdeztük egymástól a kezdés előtt. És az első menetben Koppány nagyon bátran letámadta az ellenfelét, ügyesen hárította nagyon annak támadásait és azokra olyan kőkeményen vágott vissza, mint egy mindenre elszánt gladiátor, aki az életéért küzd. Meg kell vallanom, hogy a mai bunyósok közül az egyik kedvencem Koppány. Sok jóm meccsét láthattam már, de ilyen fényesen jól, még nem láttam eddig bokszolni a fiút. A második menetben is uralta az összecsapásukat, a horvát sok mindennel próbálkozott, de bármivel is próbált nyomulni ellene, mindennel kudarcot vallott. Teljesen tiszta volt, hogy kettőből kettőt azonnal hozni tudott Koppány. A harmadik menetben már látszott a magyar fiún, hogy fárad, bár korán sem olyan mértékben, ahogy az ilyen nagy küzdelem után logikus lett volna, tehát sikerült a csapatnak az állóképességén is rendkívül sokat javítani. És még itt is ő volt a kezdeményezőbb, bár a horvát, amikor már tudta mindent egy lapra kell feltennie jött előre és sokszor talált is, de Koppány állta és nagyon taktikusan, ügyesen és okosan rombolta a bunyót. Tehát nem csak, hogy állva tudott Fehér végig maradni, de nagyon szép stílusban, egyértelműen legyőzte a lényegesen esélyesebb ellenfelét, akit a legtöbben a torna végső győztesének vártak. Szép volt Koppány, nagyon köszönjük és le a kalappal előtted, ha ezt végig hozni tudod, nem lehet majd téged megállítani. De ha más már nem történik, csak ez a mérkőzés az, amit megtettél, te már a Vb-n olyat alkottál, amire nagyon büszke lehetsz.

57 kg-ban Matesz Viktória ellenfele nem akárki volt. Sakhsi az indiai lány, kétszedres világbajnok. Óriási tehetség és szinte legyőzhetetlen ellenfél ma. Viki nem ijedt meg tőle. Az első menet első felét olyan keményen megnyomta, hogy kifejezetten éles és jó küzdelem alakult ki, itt kicsit jobbnak is láttam a magyar kislányt. Igaz a menet második felére elfáradt, amit ellenfele jól használt ki és fölénybe is került vele szemben. A szünetben Viki nagyon gyorsan regenerálódni tudott, ami a sarok érdeme is persze. A második menetet is kipihenten és nagyon szépen kezdte. De itt is sajnos a menet második felére a nagy hajtás kifárasztotta, és ezt megint az indiai tudta jól kihasználni a maga javára. A harmadik menet az első két menet tükörképe volt. Viki jól kezdett, aztán ahogy elfáradt, úgy kezdett lassulni is és hibázgatni. Szerintünk is az indiai nyert, de sokkal szorosabban, mint ahogy azt a bírók látták. Sokat fejlődött Matesz és tudjuk, hogy egyre jobb lesz, itt sajnos a papírforma érvényesült most.

Vallomással tartozom itt is. Az egyik legtehetségesebb magyar női ökölvívónak tartom Hámori Lucát, akinek mérkőzéseit élvezettel nézem. 60 kg-ban most ellenfele a súlycsoport egyik legjobbja az angol Caroline Dubois volt az ellenfél. Luca nagyon jól kezdte a mérkőzést. Szokásával ellentétben nem ment neki az ellenfélnek, hanem kontra bunyót mutatott be, ami meg is zavarta az ellenfelet. Az első menetben a magam részéről Lucát láttam kicsivel jobbnak. A második menetben már jobban rájött az angol lány és az a menet elment Luca számára. A harmadik menetben megint nagyon szoros csatát vívott egymással a két lány. Teljesen megdöbbentett, hogy amikor az angol lány tarkón vágta Lucát, amiért intés és pontlevonás járt volna, ezzel szemben a bíró Lucára számolt, aki nem volt megfogva a legkisebb mértékben sem és ez a számolás bizony nem kis részben ellopta a magyar lány esélyeit. Ellenfelét hozták ki a végén győztesnek, sajnos most Lucának nem sikerült a győzelem.

Villás Veronika ellenfele 64 kg-ban Idimokh Kholova volt. A mérkőzést Veronika kezdte jobban, bár az első pillanatokban még erősen mindkét versenyző csak tapogatta, méregette egymást. De amikor elindult a bunyó, ott azonnal kijött, hogy Veronika a jobb ökölvívó és szépen, fölényesen hozta is az első menetet. A második menetben feltűnően sokat dulakodtak egymással, de amikor bunyó volt, nem volt kérdés, hogy Veronika a jobb. A harmadik menetben a sok tiszta találat elvette az ellenfél kedvét az érdemi támadástól, Villás pedig nem ment eszetlenül előre, beosztotta az erejét, energiáját. Okosan is csinálta, hogy nem vállalt értelmetlen rizikót be. A végén egyhangú pontozás mellett magyar győzelemnek örülhettünk.

Vasárnap folytatódnak a küzdelmek, újabb magyarok fognak ringbe lépni és remélem sok szép sikerről számolhatunk majd be ezután olvasóinknak.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook