2018. szeptember 19. - Vilhelmina

Gyerekek, ne ugráljatok!

2018. május 17. Szerző: Szele Tamás
Kérem változások lesznek, méghozzá komolyak és történelmiek: a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) komoly szabályváltoztatásokról dönthet június elején sorra kerülő sevillai kongresszusán, legalábbis a híradások szerint. Elképzelem a sarki szélben edzett, zord korcsolya-korifeusokat, ahogy kérges öklükkel az asztalra vágnak.

 

Sőt, még az is lehet, hogy kiszalad a szájukon: „Irgum-burgum!” No, de mik lesznek ezek a nagy változások, melyeket már be is terjesztettek a testület elé, már csak szavazni kell róluk?

Első sorban is limitálhatják a négyfordulatos ugrások számát a kűrben. Ez nem is akkora bolondság, sőt: az ISU azért fontolgatja a négyfordulatos ugrások korlátozását, mert a férfi mezőny legjobbjai teletűzdelik szabadprogramjukat ilyen elemekkel, az amerikai Nathan Chen például márciusban hat ilyennel lett aranyérmes a világbajnokságon. Emiatt pedig attól tart a szervezet, hogy ugróversennyé válik a sportág, a művészeti és további technikai elemek pedig háttérbe szorulnak.  

A trend ráadásul már nemcsak a férfiakra jellemző, hanem a nőkre is, ugyanis a junior világbajnokságon a 13 éves orosz Alekszandra Truszova két négyfordulatos ugrást hajtott végre.

„A műkorcsolyázás arról szól, hogy ki képes a legösszetettebb előadásra, nem arról, hogy ki a legjobb ugró” – mondta kissé pikírten erről a hatszoros Európa-, kétszeres világbajnok, a phjongcshangi olimpián bronzérmes spanyol Javier Fernandez, és van is némi igazsága.

A holland szövetség még durvább javaslattal élt – ők a felnőtt viadalon való részvétel korhatárát 17 évesre emelnék, ami szintén húsba vágó reform volna, hiszen a phjongcshangi olimpia bajnoka, Alina Zagitova még csak most tizenöt éves. Ezzel az elért eredménye nem válna semmissé, de csak két év múlva indulhatna megint felnőtt versenyen, és teljesen megváltozna a sportág korosztályi eloszlása.

Hát kérem: az ISU-nak lesz min gondolkodni, annyi biztos. Az első változtatás bevezetése valószínűbbnek tűnik, a második okozhat zavarokat – júniusban meglátjuk, mire jutnak.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook