2019. június 16. - Jusztin

A Győri ETO megcsinálta, a Fradi nem úgy, ahogy szerettük volna

2018. november 21. Szerző: Rózsa Misi
Most az elmúlt hétvégén női kézilabdázóinknak is akadt dolga a BL-ben a parketten. A Ferencváros idegenben, a Győri ETO hazai pályán szerepelhetett.

 

A Kristiansand fogadta hazai pályáján a hozzá látogató Ferencvárost. Sajnos el kell ismerni, hogy a hazai csapat tényleg a mieink fölé tudott kerekedni a pályán az elejétől fogva. Harcoltak ugyan keményen a zöld-fehér lányok, a küzdőszellemmel nem volt gond, de túl sok hiba csúszott most a játékukba közben. Az első félidő 18-14-es eredményt hozott.

A második félidőben is a hazaiak tudták jobban diktálni a tempót, és lényegesen pontosabban, eredményesebben játszottak, 17-13 lett a vége, így a Fradi kikapott most 35-27-re.

A címvédő Győri ETO ellenfele a Povradka Vegeta csapata volt. Igen gyorsan sikerült tudatosítani az ellenféllel szemben, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Parádés játékkal gázoltunk át rajtuk az első félidőben 17-9-re.

Most nem csak győzni akartak a lányok, hanem ki is akarták maximálisan szolgálni a szurkolókat is a közönségszórakoztató fölényes játékukkal. Így a második félidőben sem vettek kicsit sem vissza a tempóból, keményen űzték, hajtották az ellenfelet és itt 20-8-ra sikerült nyerniük. Tehát a végeredmény egyértelműen kiütéses magyar siker lett a 37-17-es eredménnyel.

A Győri ETO lányai veretlenül nyerték meg tehát selejtező csoportjukat. Meggyőző, jó teljesítményt adtak le végig és reális reményük lehet a mutatott játék képe alapján a címvédésre a folytatásban.

A Ferencváros a csoport harmadik helyén jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Az utolsó két mérkőzésén mutatott játéka, kisebb csalódásnak számít. Reméljük a folytatásban ők is újra szárnyalni tudnak majd.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

                      

Támogatók

Médiapartnerek

Kövess bennünket

Facebook