2018. szeptember 22. - Móric

Győzelem nélkül zártuk az Eb-t

2018. június 10. Szerző: Rózsa Misi
Nagyon reméltük, hogy felnőtt női ökölvívó válogatottunk a Szófiában megrendezésre kerülő Eb-n képes lesz olyan bravúros és kimagasló teljesítményre, mint amivel pár nappal előttük a serdülő versenyzőink leptek meg minket. De ez most nem jött össze.

 

Ezt reméltük, miközben pontosan tudtuk, hogy olyan erős mezőny jött össze az Eb-re, hogy itt sikert elérni valóban csoda kéne. Reméltük, hogy a szombat jobb lesz számunkra, mint az előző napok, és az utolsó három versenyzőnk kiverekszi magának a továbbjutás lehetőségét.

Először 81 kg-ban Szatmári Petrának szoríthattunk. Ellenfele az ukrán Anastasia Chernokolenko volt. Az első menetben Petra még nem érzett rá a mérkőzés ritmusára, így az első menetben az ellenfele egyértelműen jobb volt nála. A második menetre egyre jobban felpörgött a magyar versenyző és itt már teljesen egált bokszolt egymással a két lány. A harmadik menetben már Petra irányított és többet is talált tisztán, ez a menet egyértelműen az övé volt. Ez tipikusan olyan párharc volt, amit ide is és oda is lehetett adni, és bármi döntés született volna, igazságosnak lehetett volna mondani. Sajnos a szerencse az ukrán mellé állt és az ő kezét emelték a magasba a küzdelem végén.

+81 kg-ban jöhetett Juhász Adrienn, aki pár héttel ezelőtt nyerte meg az U22-es Európa bajnokságot. Juhász első felnőtt szezonját kezdte meg idén. Ellenfele a lengyel Lídia Maria Fidura viszont már több mint 10 éve hazája felnőtt válogatottjának egyik alapembere. Jelentős rutinbeli különbség volt a két lány között tehát. Adrienn keményen küzdött és az összecsapás során 200%-ot teljesített, de sajnos ez itt most még így is kevés volt és az ellenfél juthatott tovább megérdemelten az összecsapásvégén.

Már csak abban reménykedhettünk, hogy legalább 75 kg-ban Nagy Tímea megoldja a nehéz feladatot és akkor még lesz kiért szurkolni a folytatásban, nekünk, magyaroknak. Ellenfele a rutinos és jó bunyós ukrán Mariya Borutsa volt. Nagy Tímea nem foglalkozott az esélyekkel, felvállalta ellenfelével szemben a bátor és harcos küzdelmet. Látszott, hogy az ukrán nem erre számított, ez meg is zavarta elég rendesen és nagyon határozottan Timi tudta hozni ezzel fölényesen az első menetet. A második menetben hirtelen ritmust váltott Timi és technikás ökölvívással lepte meg az ellenfelét. A stílus váltás itt is bejött, mint taktika, mert az ukrán megint ki lett lökve a szerepéből és nem találta Timi ellenszerét, a második menet is egyértelmű magyar fölénnyel lett letudva. Az ukrán a harmadik menetre össze tudta szedni magát és ez az utolsó menet tényleg nagyon szoros lett, akár az ellenfélnek is lehetett adni. De hogy hogyan láthatták úgy a bírók, hogy végül az ukrán kerüljön ki ebből a küzdelemből nyertesnek, arra nagyon nehéz reális magyarázatot találni. Úgy értem, hogy bizonyítható magyarázatot…

Sajnos kilenc versenyzőnk, összesen kilenc mérkőzést játszva a bulgáriai Európa bajnokságon, egyetlen győzelem nélkül zárta a tornát ezúttal. Igaz, hogy három esetben egyértelmű, hogy a bírók vették el lányunktól a sikert, de ez nem teszi elfogadhatóvá, a rossz szereplést. A lányok nagyot küzdöttek, sikeres is volt a felkészítésük, de itt semmi nem jött össze nekünk, a szerencse teljesen ellenünk fordult. Lesz ez még jobb is, ezt most kezeljük úgy, mint egy felkészülési tornát, amiből a megfelelő tanulságok levonása után, előre lehet később majd lépni.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook