2018. július 19. - Elília

Győzelemmel avatott a Haladás

2017. november 9. Szerző: Rózsa Misi
15 milliárd forintba került az adófizetőknek és 1.5 év alatt készült el.

 

Több funkciós stadion, mert a pályán és az azt kiszolgáló létesítmények mellett, helyett kapott a földszinten egy nagy terem a sakkozóknak, de termet kaptak itt a birkózók és az ökölvívók is. Lent van még egy közepes méretű konditerem és egy bemelegítő folyosó. Fent az emeleten a futsallosok, röplabdázók és kézilabdások kaptak helyet. Az ő centerpályájuk mellé épült egy kisebb, 500 fős lelátó is. Maga a stadion 9 ezer néző befogadására alkalmas, tehát az UEFA IV. besorolású futballpályájának tekintendő.

Maga a stadion kívülről szépnek mondható, belül az egész elég kísértetiesen hajaz az MTK új stadionjára, csak itt a kapuk mögé is került lelátó.

Ezt a pályát most kétszer is avatták. Délelőtt zárt körben politikusok, aztán este már a nyilvánosság előtt, show műsor keretében. Az avatáson az állam részéről a hivatalos műsorban Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony beszélt, Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, és Hende Csaba országgyűlési képviselő. Mind kiemelték a Szombathelyi Haladás erényeit és hogy mennyire fontos, hogy szép, modern körülmények között lehessen itt majd sportolni. Pap is jött, aki felszentelte a Stadiont és a pályát, nyilván az isteni áldás jól jön a kiesőhelyen álló Haladás számára majd a bajnokságban is. Vagy nem. De ártani biztos nem fog.

Mivel 1919-ben jött létre a Haladás, ezért a gálaműsor 19:19-kor kezdődött el jelképesen. A Savaria Szimfonikus Zenekar fúvósai adták meg a nyitányát a műsornak. Aztán római légiósok vonultak be a pályára, ők voltak a Savaria Legio, akik sétáltak, vonulgattak, meg ilyenek. Az Ataru ütőegyüttes produkciója után léptek sportolók először a pályára. Fiatal gyerekek varázsoltak jó hangulatot, akik az Illés Akadémiát és a Király Sportegyesületet képviselték. Őket a helyi kötődésű Soulwave együttes követte, ők zárták magát a műsort, ami szerény volt, de helyenként azért látványos. Ezután jöhetett amire talán a leginkább kíváncsiak voltak a nézők, a Szombathelyi Haladás-Osijek barátságos labdarúgó mérkőzés. A stadionban ugyan teltház nem volt, de azért nagyon nagy számban jöttek el a mérkőzésre érdeklődök. Nyilván majd a normál üzemmód mellett, amikor a bajnoki mérkőzéseké lesz a főszerep, ennek már csak tört részét láthatjuk újra a szép nagy stadionban.

Az Osijek, vagyis Eszék csapata jelenleg saját hazájának bajnokságában 15 mérkőzés után 27 pontjával a második helyen található. 24 gólt lőttek, 16-ot kaptak. A házigazda Haladás, jelenleg a kiesőhelyen található az NB1-ben. Ők is 15 fordulón vannak túl a bajnokságban, de nekik mindössze 11 pont jött ennyiből össze. 12 gólt lőttek és 29-et kaptak válaszul. De ez egy tétnélküli, barátságos mérkőzés volt, ami a stadiont volt hívatott avatni, nem lőjük le szerintem a poént azzal, ha eláruljuk, hogy ennek megfelelő játék is zajlott itt a 90 perc alatt.

A Haladás szép támadással indított, amiből majdnem be is tudott találni, de az ellenfél kapusa résen volt. Nem sokkal később viszont a horvátok eljutottak a magyar kapu elé és ha már ott jártak, nagyon szép találattal meg is szerezték a vezetést, Király tehetetlen volt ezúttal. Igaz utána nem sokkal, egy szöglet után egyenlíteni tudott az MTK. Akarom mondani a Haladás, csak az MTK-ból ideiglenesen érkező Ramos volt a gól szerzője. Vagyis kék-fehér játékos lőtt gólt a kék-fehéreknek, zöld-fehérben játszva jelenleg. A 31. percben lecserélték Király Gábort. Szerencsére a rutinos, ma is elsőszámú kapusnak számító Királynak nem sérülés miatt kellett elhagynia a pályát, hanem mindhárom kapus lehetőséget kapott az első mérkőzésen, hogy védhessenek.

Az Osijek végig nagy fölényben tudott játszani a közepes iramú és színvonalú mérkőzésen. Az az igazság, hogy sok izgalomra nem adott a két csapat lehetőséget a játéka által, többet volt a vendégeknél a labda, veszélyesebben is játszottak, a szombathelyiek néha kontráztak, de az ellenfél kapujához ritkán sikerült elérniük úgy, hogy abból helyzet legyen. A második félidő elején, emberelőnyhöz jutottak a hazaiak. Az volt az érdekes, hogy amikor ez bekövetkezett, akkor a játék képe úgy alakult, mintha az emberelőny, emberhátrány lenne, mert még jobban jöttek előre a horvátok, még többet volt náluk a labda és nagyon benne volt a játékukban, hogy újabb góllal, belerondítanak a szép ünneplésbe. De ez nem következett be. Sőt, szinte a semmiből végre a Haladás is a játék végén elkezdett támadásokat vezetni és az egyik ilyenből a 86. percben Grumics betalált az ellenfélnek, ezzel megfordította a Haladás a mérkőzést, majd a hosszabbításban egy súlyos kapushibát kihasználva ismét betaláltak és ezzel, 3-1-es győzelemmel sikerült felavatni az új stadiont.

November 25-én éles mérkőzés adja a stadion valódi avatását, ami nyilván majdnem teltház előtt fog lezajlani – legalábbis az biztos, hogy a vendégszektor tele lesz- hiszen a Ferencváros érkezik az OTP liga 17. fordulójában vendégségbe az új stadionba.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook