2017. december 16. - Aletta, Etelka

Halló! Torony!

2017. július 1. Szerző: Szele Tamás
Kérem tisztelettel, hogy Karinthy kifejezésével éljek, már megint minden másképpen van. De nagyon másképpen. Eddig úgy volt, hogy június harmadikáig meg sem lehet kezdeni a Batthyány téri óriás műugrótorony építését, repülésbiztonsági okok miatt, most meg... Most meg ott áll, mit áll, mered az Égnek, mint egy hatalmas, állványokból összerótt felkiáltójel.

 

A Red Bull Air Race első edzése pedig ma 11:45-kor kezdődik.

Akkor hogy is van ez? Június hetedikén interjút adott Borsa Miklós, a vizes vb szervezőbizottságának szóvivője, melyben sok mindent pontosan leszögezett és kijelentett a műugrótoronnyal kapcsolatban, az igaz, hogy ezek a kijelentések nem mindig vágtak egybe a FINA szabályzatával, de azt halálbiztosan állította, miszerint „Bár az alap már kész, az óriás toronyugrás építményére még várni kell, ugyanis a július 1-2-ig tartó Red Bull Air Race miatt nem lehet felállítani a 34 méteres tornyot. Egyrészt zavarná a nézőket a látványban, másrészt pedig a repülőgépek manőverezését is akadályozná. Az építkezés így július 3-án folytatódik és várhatóan két hét alatt nyeri el végleges formáját a torony.” (Bors)

Hát, az bizony igaz, hogy ez egy acélcsövekből összerótt állvány, nem felfújt gumibója, ha a pehelykönnyű sportgép csak koccan is vele, vége a gépnek, vége a vezetőjének, de annak is, aki vagy ami a landolás útjába kerül. Mit tudnak ezek a gépek? A pilóták akár a 370 km/órás sebességet is elérhetik, és 25 méter magasságú szlalom pályákon kell megküzdeniük az esetenként 10 G terhelést is meghaladó nehézségi gyorsulással.

Ráadásul az idő is felhős, szeles, ennyi ugyan még nem akadályozhatja meg sem az edzést, sem a versenyt, de ha a pálya szélén ott áll egy halálcsapda, az kissé zavaró lehet.

Sőt, nem is kéne még állnia, legalábbis az általunk ismert tervek és nyilatkozatok alapján.

De ott van. Mégis ott van. Papíron nincs ott, csak a valóságban.

Elhiszem, hogy meg lehet magyarázni, miért húzták fel ilyen fénysebességgel, de ha most képesek voltak erre, harmadikán is megtehették volna, már csak a repülés – és a közönség! - biztonsága miatt is.

Mindegy. Ott van. Esett az éjjel, és odanőtt, mint a gomba.

Hogy erre mi szükség volt pont most, nem értem...

Halló, torony! Problémát észleltünk!
Mi a probléma?
Egy másik torony...

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook