2018. május 23. - Dezső

Három a kislány

2018. február 8. Szerző: Rózsa Misi
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) minden évben kiírja a versenyt arra, hogy kik legyenek az előző szezon legjobb kézilabda játékosai. Szavazni a szurkolóknak és az újságíróknak van lehetősége.

 

A szavazás itt érhető el a kézilabda szurkolók számára.

Most majdnem azt mondtuk, hogy nagy dicsőség, hogy a jelöltek közé három magyar játékos is felkerülhetett a nők mezőnyében. Nagy hiba lett volna részünkről ezt így leírni, mert sajnos egyik játékos se magyar, csak a magyar bajnokságban szerepelnek és a Győri ETO csapatát erősítik mint légiósok. De tulajdonképpen azokat, akik a mi bajnokságunkban szerepelnek és a magyar csapatnak hoznak sikereket jó szerepléssel, tulajdonképpen származásuk ellenére is nyugodtan tekinthetjük szerintem a saját lányainknak.

Két norvég lányról van szó, akikre jó lenne, ha sokan szavaznánk: Nora Mörkre és Stine Oftedal-ra, valamint a holland Nycke Grootra. Ellenfeleik, a román Cristina Neagu és a svéd Isabelle Gulldén. Sajnos mindhárom lányra nincs lehetőség szavazni, csak egyetlen versenyzőre leadott szavazatot fogad el a rendszer. Nem lenne rossz elérni, hogy olyan versenyzőt válasszanak meg az elmúlt időszak legjobb játékosának, aki magyar színeknek szerzett dicsőséget, többek között a BL megnyerése által.

A férfiaknál sajnos nincs magyar érdekeltség. Két PSG játékosra, a francia Nikola Karabaticra és a norvég Sander Sagosen lett a jelölt, Mellettük szavazni lehet a horvát Luka Cindric-re aki a Vardar Skopje csapatának erőssége, a szintén horvát Domagoj Duvnjak-ra aki a Kiel csapatában szerepel, vagy a Löwenben légióskodó svájcira, Andy Scmidtre.

A magunk részéről természetesen éltünk a szavazás lehetőségével és kívánjuk tiszta szívből, hogy a Győri ETO-nak ebben a versenyben is legyen a végén minek örülni nagyon.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook