2017. november 24. - Emma

Három a magyar igazság, egy meg nem annyira

2017. november 13. Szerző: Rózsa Misi
A Salgótarjánban megrendezésre került Magyar Ring Gálának négy igazán kiemelt és fontos mérkőzése volt, ez hozta ki leginkább az embereket a csarnokba, amit a már megszokott módon teljesen megtöltöttek.

 

Az est négy főszereplője, hőse, várt harcosa Baranyi Richárd, Szellő Imre, Bacskai Balázs és Egedi Renátó voltak.

Kezdjük rögtön a beszámolót a félnehézsúlyban megvívott, Magyar Bajnoki övért kiírt küzdelemmel. Itt Baranyi Richárd csapott össze a feltörekvő tehetséggel, Kiss Mátéval. Baranyi volt a mérkőzés nagy esélyese, hiszen már 21 mérkőzést vívott meg profiként. 19 győzelméből ráadásul 13-at KO-val tudott megnyerni, és mindössze két veresége volt. A legfájóbb veresége persze nem rég Angliában elszenvedett veresége volt, ahol elveszítette a WBO Európa bajnoki övét is azzal.

Az első menetben már meglepő volt, hogy a kevés tapasztalattal bíró Kiss Máté nagyon hevesen indította a mérkőzést és egyértelműen ő volt a kezdeményezőbb. Erre se Baranyi, se az amúgy kiváló amatőr edző, aki a profik között is már bizonyított Konkoly István nem voltak erre felkészülve. Baranyi természetesen az első döbbenet után kemény és pontos ütésekkel válaszolt a támadásokra, de az első menet így is Kiss fölényével zárult.

A második menetben is Kiss volt az aktívabb, igaz Baranyi nagyon szép pontos ütésekkel próbálta fékezni a fiatal gőzmozdonyt. Ez már egy sokkal szorosabb menet volt, és hatalmas párharc alakult ki benne a két fiú között.

A harmadik menetben már Baranyi kezdett intenzívebben. Nagyon nagy ütésekkel támadott és ezek jó része ült is Kiss fején és testén. Igaz a menet egy részében mindkét versenyző lazábbra vette az iramot, kicsit megpihentek, ami az első két heves menet után nem is volt meglepő. A menet végét viszont itt is nagyon keményen meghúzták és az volt a meglepő, hogy Baranyi egyre többször menekült fogásba ellenfele támadásai elől.

A negyedik menet megint nagy tempóban zajlott le, és itt erősen kiegyenlített volt kettejük küzdelme. Baranyi támadott többet, de Kiss nagyon könnyedén fordult le és válaszul, szép kombinációkat mutatott be, ezekkel operált. Az is jól látszott, hogy a fiatal Kiss nem fárad, rengeteget üt és ennek ellenére jól bírja, nem lassul be.

Az ötödik menetben Kiss újra az agresszívabb stílusát vette elő. Nagyon pontosakat tud találni, az ütések hangjából is lehet érezni, hogy nagyon nagy ütéseket visz be Baranyinak. Ebben a menetben rengeteg felütéssel morzsolta Baranyi ellenállását, akin egyre jobban mutatkoztak a fáradtság jelei.

A hatodik menetet óvatosan kezdték a felek. Meglepő volt látni, hogy az eddig pörgős versenyzőnek megismert Baranyi, nagyon-nagyon keveset üt. Kicsit lazább menet lett ebből is, ami Kiss esetében érthető volt, hiszen nem nagyon akart rizikózni, amikor egyértelműen érezhette, hogy fölényben van és vezet.

A hetedik menetben már Baranyin is jobban lehetett látni, hogy érzi a bajt, hiszen mindent egy lapra feltéve próbált támadni keményen, hiszen itt le kellett volna ütni már az ellenfelet ahhoz, hogy megszerezhesse a győzelmet. Baranyi ezt a menetet hozni is tudta nálam a nagy és pontos ütéseivel, viszont megdöbbentő volt, hogy Kiss milyen jó állóképességgel bír, és mennyire nem rendítik meg azok a nagy ütések, amitől egy átlag versenyző, simán padlót fogott volna.

A nyolcadik menet kicsit lassan indul be, de aztán hirtelen Kiss támadásba lendült, megtalálta a szükséges rést és testen olyan erővel találja el Baranyit, hogy az összeomlik, nem is tudja összeszedni magát, így a fiatal kihívó KO győzelemmel szerzi meg az övet az esélyesebb, rutinosabb versenyzővel szemben.

Ki kell emelni itt a Szegedi Boksz Club szurkolói táborát, akik félelmetesen jó hangulatot hoztak el a csarnokba, hangos és szerethető szurkolásukkal, ebben egyértelműen itt most ők voltak a legjobbak, amiért kalapot mélyen le előttük is.

Természetesen a legjobban várt összecsapás mi más is lehetett volna, mint Szellő Imi cirkálósúlyban megvívott csatája Jr. Robert Hall ellen. Két veretlen kemény fiú csapott össze a WBO Interkontinentális bajnoki övéért. Szellő 18 mérkőzést vívott meg a profik között és ebből mind a 18 meccsét meg is nyerte, 11 esetben KO győzelemmel. Az amerikai Hall is nagyon kemény fickó, 11 meccséből, 11-et megnyert és ezek közül 8 esetben KO-val hozta a sikert. Igazi nagy ragadozót kapott személyében Imre, akiről tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű nyerni ellene.

Az első menet lassú iramot hoz, kölcsönösen visznek be egymásnak találatokat, de ez még a tapogatózás időszaka a menet elején. Hogy Szellő irányítja a találkozójukat, ahhoz kétség sem férhetett. És a menet végét olyan szépen meghúzta Imre, hogy az amerikai fiút, nagyon is elképzelhető, hogy a gond mentette meg az első menetes KO-tól, mert meg volt fogva.

A második menet is lassú tempó mellett indult el. Keveset ütöttek a fiúk, de annál nagyobbakat. Szellő többet talál és magabiztosan tartja távol ellenfelét attól, hogy veszélybe kerülhessen. Nem ad területet számára, folyamatosan a köteleknél tartotta és terelgette a sarkok irányába. A végén itt is jön Szellőtől egy hatalmas ütés, és ha nincs gond, lehet ez az ütés már ekkor eldöntött volna mindent, ha tovább mehetett volna Imre az ellenfelére.

A harmadik menetben nagyon jól látszik, hogy Szellő eszméletlenül fegyelmezetten bunyózik. Nem akarja kockázatot felvállalva lemészárolni az ellenfelét, okosan építi fel a támadásait, rendkívül szépen és tisztán talált, miközben ő maga gyakorlatilag ütést sem kapott. Az amerikai fiúnak itt egy ütés után az orra vére is eleredt.

A negyedik menetben is Szellő irányít, egyértelműen ő dominál, de valamivel több ütést kapott itt, mint eddig az egész csata során. Kicsit egy síkúnak látszik ugyan Imi bunyója, hiszen a balegyeneseivel rombol és néha azokra ver még rá, de eredményes, jó taktikát alkalmaz ezzel és teljesen rendben van, ha fontos szempont a biztonság is, hiszen kemény az ellenfél, azt kell tenni ellene, ami a legjobban rombolja. Minden elismerés megilleti itt Bertók Róbertet is, egyrészt mert nagyon látszott, hogy jó taktikát választott ki Szellő számára, másrészt mert Imi megint zseniálisan lett fizikailag és technikailag is felkészítve erre a küzdelemre.

Az ötödik menetben is azt lehetett látni, hogy Szellő a legkisebb mértékben sem izgul. Nyugodtan teszi a dolgát és rendkívül pontosan. Itt kicsit mindkét fiú felfrissült, pihentetőbb menetet vívtak, de Imre dominanciája egy picit sem változott.

A hatodik menetben már Imre váratlanul nagyobb sebességre kapcsol, ami látványos, hogy meglepte az ellenfelét, aki kétségbeesve keresi Imre ellenszerét, de nem találja. Az amerikai itt először tud kicsit jobban kiszabadulni ugyan a kötelek mellől, de több és tisztább ütéseket is kap azonnal erre cserébe. Már az nagy szó, hogy a sok tiszta találat ellenére talpon tud maradni és megpróbál küzdeni is keményen, de Imre ellen nincs sok esélye. Itt már lehetett látni az amerikain is, hogy erősen fárad.

A hetedik menetben Hall megpróbál kezdeményezőbb menni, bátran megy előre és heves támadásokat intézett Imre ellen, aki kiválóan oldja meg a védekezését vele szemben, így sok kárt a magyar fiúban nem tehetnek ezek a rohamok sem. Hall igyekszik kihasználni azt az előnyét, hogy nagyon hosszúak a kezei, de sikertelenül teszi. Ennek a menetnek a végén is egy kontra sorozat után majdnem meg volt az amerikai fiú, de talpon tudott maradni, bár ez már szinte mindent kivett nyilván belőle.

A nyolcadik menet is leginkább a taktikai harcról szólt közöttük. Az, ami mást akart, de Imre tökéletesen erőszakolta rá a saját akaratát. Az történt a ringben, amit Szellő akart. Hall már tudja, csak az mentheti meg a meccset számára, ha kiüti Imit, ezért egyre több kockázatot vállal fel, heves támadásokat indított, de Imre olyan mértékben volt fegyelmezett a védekezésében, hogy azt tanítani kéne. Nem kapta el a hév, a fejét használta és ügyesen taktikázott. Imi ráadásul gyorsítani is igyekszik a menet sebességén, hiszen látja, hogy az amerikai nagyon fárad, ő meg fizikálisan teljesen egyben volt. Ez is okos döntés volt részéről, hiszen ennek is jelentős szerepe volt abban, hogy kezdett Hall teljesen elfogyni.

A kilencedik menetben is Imi öreg krokodil türelmességével küzd. Várja a megfelelő alkalmat, nem megy fejjel a falnak. És el is jött a pillanata, hiszen az amerikait egy nagyon pontos ütéssel megfogta és mivel most még messze a gond, ami segíthetne ellenfelén, folytatja a támadást és össze is jön számára a kiütés ebből, ami az egész összecsapásban végig benne volt.

Nagyon kellemetlen, nagyon kemény ellenfelet győzött le Imre, de sokkal könnyedebben tette ezt, mint ahogy a mérkőzés előtt sokan vártuk.

Bacskai Balázs középsúlyban mérkőzött meg a tanzániai Joseph Sinkala ellen. A rutin egyértelműen Sinkala mellett szólt, hiszen 24 mérkőzést vívott már meg profiként, 13 esetben győzni tudott, 7 esetben KO győzelemmel. 10 veresége és 1 döntetlenje volt. Bokszolt már Magyarországon, akkor Pintye Szabolcs verte őt meg.

Bacskai eddig mindössze 2 mérkőzést vívott meg profiként, a csodálatosan sikeres amatőr múltja után. Mindkét mérkőzését meg tudta nyerni, egyet KO-val.

Az első menet nagyon óvatosan indul. Méricskélik egymást, keresik a másik gyenge pontját és a megfelelő ütőtávot ellene. Sinkalán nagyon látszik a rutin, sokat is támad, egyre jobban kezdett belelendülni a küzdelembe. De Bacskai nem megy bele vad adok-kapokba, megőrzi a nyugalmát és rendkívül pontosakat üt. A menet végén ő lendült támadásba, ami után meg is volt fogva a tanzániai, rengeteget rombolt rajta ügyesen Benji.

A második menetben már sokkal határozottabb Bacskai, ő a kezdeményezőbb. Nagyon gyorsnak mondható a tempó, amit diktálnak maguknak a srácok, sokat ütnek nagyon, de Bacskai fegyelmezetten és zártan védekezik, ezért lényegesen kevesebb ütést kapott be, mint ellenfele. Ő viszont nagyon pontosan talál végig.

A harmadik menetben már hatalmas ütésekkel operál Bacskai és rendkívül tisztán talál folyamatosan. Nagyon kemények és hatékonyak a támadásai, hiba nélkül hozza le mellette a védekezését, rendkívül jelentős volt itt már a főlénye. Sinkala keményfából van faragva, mert nagyon állja az ütéseket és igen kellemetlen az a stílus, amit sajátjának mondhat.

A negyedik menetben is hatalmas ütések csattannak el és ezeknek nagyobb részét Bacskai adja az ellenfelének. Elképesztően gyors iramban bokszolnak és az afrikai javára legyen mondva, ő is állja a sebességét a versenynek.

Az ötödik menetet is határozottan Benji irányítja, ő a kezdeményezőbb, türelmesen irányít. Nagyon szépek a ritmusváltások is, amiket Bacskai bemutat és ezek ha lehet még jobban összezavarták az ellenfelét. Többször Bacskai nagyon gyors sorozások tömegét viszi be az ellenfelének, aki ugyan erősen fárad, benne is maradnak az ütések, de még áll.

A hatodik menetben többször sikerül Bacskainak megfognia Sinkalát. Már-már a fizika és a biológia törvényeit cáfolja meg az afrikai fiú azzal, hogy nem megy le ezektől a nagy és tiszta találatoktól a földre, hanem ha megtörve is, de állja a rohamokat.

 

Nem lehetett kérdés itt, hogy teljesen megérdemelten nyerte meg Bacskai Balázs a párharcukat, kellemetlen ellenfél ellen aratott ismét szép győzelmet, nagyon sok fejlődés látszik profi bunyójában és egyre jobban belejön ebbe a műfajba is.

A fiatal Egedi Renátó mérkőzéséről nehéz jó szájízzel beszélni a kenyai Saleke Mkalekwa ellen. Egedi eddig 13 mérkőzést vívott, 10 esetben győzni tudott, abból 5 esetben KO-val. 1 veresége és 2 döntetlenje volt még mellette. Ellenfele is 13 mérkőzésen van már túl. 10 győzelméből, 4 esetben KO-val nyert, mellette 3 veresége volt.

Most ezen a mérkőzésen ki kell mondanunk sajnos, hogy Egedi nem azt a bunyót hozta, ami őt jellemzi, és amit nagyon ügyesen tud megvívni. Igaz a végén a bírók őt hozták ki győztesnek, de ha ezt a mérkőzést nem hazai pályán rendezik meg, akkor kizárt, hogy a végén az ő kezét emeljék a magasba. Ha szorosnak is volt mondható kettejük összecsapása, a kenyai fiú jobb volt nála és az lett volna az igazságos, ha őt hozzák ki győztesnek.

Akik ellátogattak Salgótarjánba a Gálára, azok nyilván ezt nem bánták meg, mert nagyon profi körülmények mellett, zseniális csatákat csodálhattak meg és szép, magyar győzelmeknek lehetett méltán örülni itt. Jó volt, gratula a megérdemelt győzteseknek, várjuk a folytatást.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook