2017. november 23. - Kelemen, Klementina

Határtalan bunkóság

2017. július 12. Szerző: Rózsa Misi
Nagy öröm volt, amikor kiderült, hogy nem kis részben Gyárfás Tamás sikeres lobbi tevékenységének, Magyarország nyerte el a Vizes VB megrendezésének a jogát.

 

Nagy öröm volt, hogy egy ilyen jeles sporteseménynek hazánk adhat otthont. Nagy öröm volt, hogy így nekünk, magyaroknak is könnyen elérhető lesz az vizes sportokban kifejezetten sikeres magyar versenyzőinknek szurkolni élőben. Amikor közölték a szervezők, hogy pontos felmérését készítettek arról, hogy mekkora összegbe is fog kerülni a jeles esemény megrendezése a költségvetésnek, vagyis mondjuk ki a magyar adófizető állampolgároknak, akkor azt mondtuk, ez az ár reális érte. Kicsit remélni lehetett, hogy akár nullszaldo közelébe is végezhet a történet, vagy tán lesz némi nyeresége is, de ha kis veszteség jön, az is megéri több szempont miatt is.

Döbbenten vettük tudomásul, hogy hamarosan az eredeti árnak a sokszorosát mondták, hogy ennyi lesz az annyi. De ott aztán már nagyon fogadkoztak, hogy annál több biztosan nem. És ez megint csak rövid ideig tartott, mert nem sokkal ezután újabb emelkedésről számoltak be, majd ebből rendszer lett és ma már ott tartunk, hogy közel 10-szer annyi ment el rá, mint ami eredetileg el lett fogadva és menet közben derült ki még az is, hogy elfelejtettek pályázatot kiírni rá, így nem volt versenyeztetve a megvalósítás. Ez több ellenzéki erőnél felvetette, hogy hűtlen vagyonkezelés bűncselekményének gyanúja is felmerülhet az ügy kapcsán.

Azt mondták nagyon szép és látványos lesz minden. Amikor megmutatták, hogyan fog majd elkészülni az úszó Aréna, döbbenetesen szép látványt kaptunk és azt mondtuk, ez aztán tényleg szép lesz. Csakhogy ami megvalósult, annak már semmi köze nem volt ezekhez a szép tervekhez, inkább egy olcsó és ócska raktárépületre emlékeztet a külseje és a belső se igen varázsolhatja el a rácsodálkozókat.

Aztán azt mondták a Duna fölé építik meg a műugró tornyot. Amikor kiderült, hogy több milliárdért fog az megépülni, valami nagyon szép, nagyon látványos dolgot vártunk tőle. De amikor megépült, egy egyszerű építkezési állvány képe lett az arcunkba tolva, minden szépség, elegancia, egyediség nélkül. Olyan, amit pár száz millióért is simán megépítettek volna mások, és akár még szebb kinézettel is. Kiderült, az se biztos, hogy lehet itt majd versenyeket rendezni, mert ha lesz egy kisebb szél, akkor az olyan kilengést ad az építménynek, hogy veszélyes lenne ugrani engedni a sportolókat.

A megnyitó kapcsán beharangozták, hogy jön a Rolling Stones. Na, ebből tudni lehetett, hogy az nem lesz olcsó mulatság, de azért ha jön a Rolling Stones, egye fene, megéri. Amikor aztán kiderült, hogy a Stones nem jön, de jön egy nem igen ismert fickó, akiről azt mondják zenész és pár csúnya ügyért már volt dolga a hatóságokkal, de a megnyitó ára 3.4 milliárdra emelkedik, mert ha nem jön a Stones, akkor legalább legyen drágább, már nagyon sokak zsebében kinyílt a bicska, mert egy megnyitóra ilyen összeget elszórni, pofátlan és teljesen felesleges urizálás a semmiért.

Lapunk folyamatosan beszámolt az anomáliák tömegéről ami a magyarországi vizes VB-t kísérték és amikből nem volt és nem is lesz még hiány. Félkész dolgok vannak késznek kamuzva benne és már csak két nap van hátra az indulásig.
De amikor azt hittük ennél már mélyebbre a szervezők nem süllyedhetnek, akkor hirtelen jött az új hír, ami azt mutatja, hogy a fenéket nem!

 

A vizes VB kedves olvasóink a sportról és a sportolókról szól elsősorban. Ezt Mi tudjuk. Ezt természetesen Önök is tudják. Ezt minden normális ember tudja. Az állam és a szervezők nem. Magyarország a vizes sportokban rendre a világ élvonalához tartozott. kiváló sportolóink voltak, vannak és reméljük, lesznek is még. Igazi hatalmas aktív és már passzív legendák élnek közöttünk, teljesen logikus és természetes volt, hogy a megnyitó műsorában központi helyen kell, hogy szerepeljenek, mert ez így helyes, így természetes. Meg is kapták a felkérést arra, hogy vegyenek részt a nagy 3.4 milliárdos gálában.
Már az ciki, hogy alig 10 nappal a megnyitó előtt jutott eszébe a szervezőnek, hogy felkérje a legendákat a kiváló sportolókat, hogy vállaljanak szereplést. Igaz ők a hazájuk, a sportág és a szurkolók iránti elkötelezettségük okán, még így az utolsó pillanatban megkapott felkérés mellett is vállalták, sokan átszervezték nyaralásukat, versenyüket, sok egyebet emiatt. Igenlő válaszuk után pár napig a kutya nem foglalkozott velük. Majd 6 nap múlva megkapták írásban, hogy körülbelül mi lesz a dolguk, körülbelül milyen ruhában lesznek, körülbelül mikor és hol kell majd lenniük. Még ezt a slendriánságot és bizonytalanságot is benyelték és készültek az eseményre.

Aztán jött egy levél, hogy a rendező és a szervezők egy éjszakai próba után, átgondoltak mindent és úgy gondolják, hogy a neves sportolóink, legendáink menjenek a francba, nincs rájuk szükség a megnyitón semmilyen minőségükben sem. Nem ennyire őszintén mondták persze ezt ki, a levél szűk szavúbb volt, de benne volt: nincs rátok szükségünk, ne gyertek!

Na, ez volt tényleg itt már az utolsó csepp a pohárban. Ez a kormány, ez a csapat akart itt komolyan Olimpiát szervezni, rendezni, aki még az annál sokkal egyszerűbb Vizes VB-t sem képes tisztességesen, reálisan és normálisan megszervezni? Ahol nagyon furcsán herdálják végig az adófizetők forintjait, ahol ronda és ócska dolgokra szórnak el pénzeket, ahol teljesen felesleges marhaságokra ömlenek el a milliárdok és még azokat is megalázzák, semmibe veszik, akik velük ellentétben dicsőséget hoztak ennek az országnak és kiemelkedő eredményeket értek el tisztességes munkával? Ez a történet minden elemével együtt most már úgy vállalhatatlan, ahogy van. És igazuk van a magyar sportolóknak, a régi legendáknak akik azt nyilatkozták, hogy: ha ezután térden állva is kérnék őket arra, hogy vegyenek részt az ünnepségen a gálákon, nem lesznek rá hajlandóak és a közvetítő velük egyetértésben kiszállt ebből a megalázó cirkuszból.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook