2017. november 24. - Emma

Hitel, világ, stadion?

2017. augusztus 18. Szerző: Szele Tamás
A cím illő, mert a világ nem látott még olyan stadiont, amilyen most épül uniós támogatásból és állami hitelből Craiován.

 

Mi, magyarok is nagyokat alakítottunk stadionépítésben és –kivitelezésben az utóbbi idők folyamán, több új stadionunk akad, aminek a méretei nem felelnek meg sem a terveknek, sem a nemzetközi szabványnak: de Craiován túltenni lehetetlen.

Ne is próbálkozzunk vele. Már bejárta a hír egy része a magyar sportsajtót, konkrétan az, miszerint a Craiovában 56,2 millió euróért (kb. 17 milliárd forintért) épülő stadion munkálatai során nem vették észre, hogy a nézőtér északnyugati és az északkeleti része között 25-30 centiméteres szintkülönbség van, így csúszik az egész kivitelezés, de ez csak része, mondhatni töredéke a valóságnak. A helyzet az, hogy a stadion, amit tavaly kellett volna átadni, keskenyebb lett az elfogadhatónál, ezzel szemben magasabb is, mindazonáltal a lebontandó emeltek helyére félemeletet kell felhúzni, hogy kilegyen a szükséges nézőszám. Az épület jelen formájában nem képes ellenállni még a közepes erősségű szélnek sem, tehát geometria, statikai és aerodinamikai változtatások is szükségesek lesznek a helyiek által csak „repülő csészealjnak” becézett létesítményen.

Mármost az megesik, hogy a kivitelezés téved, ilyenkor szokott csúszni az átadás, ilyenkor javítják ki a hibákat – de ez már a bővített, javított kiadása a stadionnak, ezt már tavaly egyszer át kellett volna adni, akkor kisebb hibák miatt nem zajlott le az avatás. Ezeket a kisebb hibákat ki is javították szép alaposan: nagyobbakra és hatalmasakra.

Hogy a további költségek mennyire fognak rúgni, azt még a helyi szaksajtó sem meri megbecsülni, de hogy a craiovai lesz Románia legdrágább sportlétesítménye, az biztos.

Már a legdrágább ugyanis.

Na, ez az, amiben eltér a két ország építőipara.

Nálunk sok kis hiba szokott lenni és kevés nagy, Craiován számtalan kicsi mutatkozik és sok nagy.

De ha nálunk egy eltolt sportlétesítményre azt mondanánk: „ez volt a legdrágább” – tévednénk.

Mi azonnal építenénk egy még drágábbat.

Arra is lenne hitel és csodájára járna a világ.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook