2018. szeptember 19. - Vilhelmina

Hófergeteg és rovancs

2018. április 16. Szerző: Szele Tamás
A Síszövetség körüli problémák a tegnapi tisztújítással megoldódni látszanak – vagy csak most kezdődnek? Ragaszkodjunk a pontos tényekhez: a testület visszahívta a teljes elnökséget, majd az olimpiai hetedik Miklós Editet, a múlt héten visszavonult alpesi sízőt választották meg elnöknek vasárnap a Magyar Sí Szövetség rendkívüli közgyűlésén.

 

A 30 éves Miklós Edit 26, a korábbi elnök Bajai András 2 szavazatot kapott. Az új vezető, akinek a megbízatása négy évre szól, kortesbeszédében azt mondta, hogy egy hete nagyon kemény döntést hozott, amikor úgy döntött, hogy befejezi a versenyzői pályafutását. „Nem engedtem, hogy eltántorítsanak a sísporttól, ezért jelöltettem magam elnöknek” - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy minden energiájával, ambíciójával és szakmai tapasztalatával azon lesz, hogy Magyarország fenn maradjon a sínemzetek térképén. „Az elindított utánpótlás-programok pedig folytatódjanak, mert vannak biztató eredmények. Azt szeretném, hogy az északi szakágban is olyan eredményeket tudjunk elérni, mint az alpesiben” - szögezte le.

Megválasztása után Miklós Edit úgy nyilatkozott: azon lesz, hogy elhozza a békét a sísportban, valamint hogy mind a klubok, mind a versenyzők az eredményekre tudjanak fókuszálni. Konkrét terveiről egyelőre nem beszélt, csak annyit mondott, hogy leül egyeztetni a klubokkal, hogy meghallgassa a javaslataikat, s egyúttal ő is elmondja nekik a saját elképzeléseit.
A szövetség alelnöke Gótzy Antal maradt, miután 25 voksot kapott, míg a másik jelölt, Bajai András csak kettőt.

Az eddigi elnök, Bajai András még a közgyűlés megkezdése előtt színjátéknak nevezte a közgyűlést, majd bejelentette a tagságnak, hogy a bíróságon megtámadja a közgyűlés határozatait, mert azt álláspontja szerint több okból is törvénytelenül hívták össze. Kifejtette: elnöki jogkörét korlátozták, továbbá a közgyűlés összehívásáról döntő elnökségi ülést, valamint a közgyűlést is csak neki lett volna joga összehívni.
A közgyűlést levezető Gótzy Antal, valamint az általa ügyvezető alelnöknek kinevezett Kaszó Klára ezzel szemben azon az állásponton voltak, hogy az alapszabály rendelkezése alapján a közgyűlés határozatai jogszerűek, mert azt az elnök akadályoztatása esetén az alelnök is jogszerűen összehívhatta. Kaszó arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen az elnökség próbálta meg a jogszerűséget fenntartani a szövetségben, és Bajai volt az, aki ezt megakadályozta. A volt elnök ugyanis nem hívta össze a közgyűlést, pedig az alapszabály ezt előírta a számára, miután március 5-én a lemondások miatt működésképtelenné vált az ellenőrző bizottság.
Bajai beszélt arról is, hogy újabb bizonyítékok kerültek a birtokába, amelyek nagyon súlyos bűncselekmények elkövetésére utalnak a szövetség korábbi vezetése részéről. Állítása szerint a síszövetség ellen büntetőeljárások vannak folyamatban.
A közgyűlés határozata alapján az új elnökség tagja lett még Büki Gábor, Tóth Zalán, Becze Tibor Zsolt, Kis Márton Vidor és Szőcs Emőke.

Ezt tudjuk tehát hivatalosan. Nem hivatalosan azért akadt egy-két pikáns részlet, például az, hogy a Nemzeti Sport szerint Bajai András nem egyszerűen törvénytelennek nevezte a közgyűlést, hanem egy érdekes jogi csavarral élt: szerinte ha a közgyűlés törvénytelen, úgy a döntései is azok, ellenben, ha nem törvénytelen, ő azonnal berekeszti azt, így nincs is közgyűlés. Erre volt válasz Gótzy Antal és Kaszó Klára érvelése.

És hát mondott ő mást is. Azt, hogy elnökként nem láthatott bele a szerződésekbe, könyvelésekbe, ám mégis ő felelt a szövetség működéséért – végül mégis megszerezte a papírokat, amelyekben súlyos visszaéléseket talált, és az ügyben megtette a szükséges jogi lépéseket.

Ez lehetett az a bizonyos 160 millió forintos eltérés a mérlegadatokban, amit februári sajtótájékoztatóján említett, és amit az elnöki poszttal együtt vett át, minden különösebb magyarázat nélkül. Ennek fényében minden jel arra mutat, hogy a Síszövetség konfliktusai távolról sem értek véget, és nem is pusztán az előző, hanem a még azelőtti vezetés módszerei is alapos vizsgálat tárgyát fogják képezni. Hiszen Bajai megtette a szükséges jogi lépéseket.

Még jó, hogy nyár jön.

Az első hóra talán tisztázzák majd a helyzetet.

Vagy nem.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook