2018. szeptember 19. - Vilhelmina

IV. Feketeerdő Kupa

2018. május 25. Szerző: Rózsa Misi
Hát zajlik rendesen a magyar ökölvívó élet a nagyvilágban is. A serdülők Bulgáriában küzdenek az EB-n, a felnőttek csehországi nemzetközi tornán, közben egy kis alakulatunk a IV. Fekete Erdő nemzetközi ökölvívó Kupán mérik össze tudásukat, 26 nemzet versenyzőivel.

 

64 kg-ban Orbán Adrián lépett a verseny első napján szorítóba. Ellenfele a hazaiak egyik kis kedvence volt. De ifjúsági ökölvívónk nem igen hagyta a német fiút villogni. Na, jó. Az elején még volt kis megilletődés Orbánban. De ahogy nőtt benne az adrenalin, úgy egyre inkább át tudta venni az irányítást és egyre veszélyesebb támadásokat vezetett. A második menetben már egyértelműen ő irányított és lényegesen szebben is bokszolt ellenfelénél. A harmadik menetben pedig már egyenesen parádét produkált. Hatalmas ütésekkel támadott, változatos kombinációkkal operált és remekül védekezett mellette. Teljesen megérdemelten nyert egyhangú pontozással.

Barbosu Tibor 69 kg-ban a szövetségi kapitány kérésére óvatosabban kezdett szintén német ellenfelével szemben. Ez a higgadt boksz nem nagyon ment Tibinek, nem sok minden történt ezért az első menetben. A második menetben megkapta az engedélyt, hogy rámehessen az ellenfelére és bokszolja azt az agresszív erőbokszot, amiben nagyon jó. A második menetben már hatalmas volt Barbosu fölénye és egyre jobban elbizonytalanította az ellenfelét. A harmadik menetnek voltak olyan periódusai, amik miatt az is benne volt a mérkőzésben, hogy idő előtt véget tud vetni a küzdelemnek Tibi. De aztán „csak” egyhangú pontozásos magyar győzelem lett a vége.

Eddig ez nagyon rendben van, hiszen két versenyből kettőt nyertünk, ráadásul mindkettőt nagyon magabiztosan és igen jelentős fölény mellett.

Pénteken folytatódnak a küzdelmek, megint több magyarért szoríthatunk és reménykedhetünk abban, hogy a folytatás itt is olyan lesz, mint amilyen a kezdés volt. Mert arra tényleg nem lehet panasza egyetlen, a magyar ökölvívást szerető szurkolónak sem.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook