2019. június 16. - Jusztin

Jeges arany

2018. november 12. Szerző: Szele Tamás
Vannak sportolóink, akikben soha nem kell csalódnunk: közéjük tartoznak a Liu testvérek is. Ha valamelyikük elindul egy világversenyen, esetleg mindkettő, azonnal komoly változások állnak be a helyi értéktőzsdén az arany árával kapcsolatban, mert hogy ők aranyat ott nem hagynak, az biztos.

 

Most is így történt: Liu Shaolin Sándor nyerte az első 1000 méteres versenyt a rövidpályás gyorskorcsolyázók második, Salt Lake Cityben zajló világkupa-állomásának szombati napján.

A váltóval olimpiai bajnok versenyző egész nap fantasztikusan korcsolyázott, ugyanis a pénteki kétkörös selejtező után szombaton a negyed- és az elődöntőből is futamgyőztesként jutott tovább. Hozzá hasonlóan a fináléba került öccse, Liu Shaoang is, aki egy hete a Calgaryban rendezett idénynyitón győzött ezen a távon, míg Varnyú Alex kellemes meglepetést okozva kisdöntőbe került, ahol második lett, így összességében nyolcadikként zárt.
A legjobb hatot felvonultató fináléban a Liu fivérek köröztek az élen, elöl a fiatalabbik, mögötte az idősebbik testvér. A hajrában a 22 éves Liu Shaolin megelőzte 20 esztendős öccsét, éllovas pozícióját pedig már nem is engedte át másnak a célig. A szintén ötkarikás aranyérmes Liu Shaoangot viszont megelőzte a kínai Zsen Ce-vej is, majd az MTK versenyzője szabálytalankodott a befutó során a dél-koreai Park Dzsi Vonnal szemben, aki a célegyenesben akart elé kerülni, ezért kizárták a magyart, így hatodikként zárt múlt heti diadala után, bátyja mögött pedig a két ázsiai rivális végzett dobogós pozícióban.

Egyéniben még a szintén olimpiai bajnok Burján Csaba, illetve Sziliczei-Német Rebeka szerepelt jól, mindketten 1500 méteren korcsolyázhattak a kisdöntőben, amelyben előbbi második lett, így kilencedikként zárt. Utóbbi a sikertelen pénteki selejtező után a reményfutamból küzdötte magát az elődöntőbe, majd onnan a B döntőbe. Ott végül egy ellenfelet megelőzve hatodikként ért célba, de 13. helyével így is pályafutása legjobb vk-eredményét érte el a juniorkorú versenyző. Jászapáti Petra 1000 méteren kizárása miatt a negyeddöntőben búcsúzott.

A váltók közül a 2000 méteres vegyescsapat Bácskai Sára Luca, Jászapáti, Krueger Cole, Burján összeállításban először jutott döntőbe, igaz ez a szám csak múlt héten debütált a vk-programban. Az olimpiai bajnoki címvédő férfi négyes pedig a múlt héten világcsúcsot döntő összeállításban, azaz a Liu Shaolin, Liu Shaoang, Burján, Krueger négyessel futamgyőztesként lépett a fináléba. A Bácskai, Jászapáti, Knoch Marta, Szliczei-Német alkotta női kvartett harmadik lett az elődöntős futamában, azaz a kisdöntőben szerepelhet a viadal zárónapján.

Köszönjük, hölgyek, urak – szép volt, Sanyi!

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

                      

Támogatók

Médiapartnerek

Kövess bennünket

Facebook