2018. július 16. - Valter

Juniorok az Arénában

2018. július 7.
Az már korábban kiderült, hogy összesen 299 versenyző nevezését regisztrálta a szervező bizottság.

 

A most nyomdába került vb-programfüzet szerint az egyes versenyszámokban a résztvevők így oszlanak meg:

     33 egyéni technikai

     34 egyéni szabadprogram

     33 páros technikai

     35 páros szabadprogram

     5 vegyespáros technikai

     5 vegyespáros szabadprogram

     21 csapat technikai

     23 csapat szabadprogram

     15 szabadkombinációs kür

A világbajnokság legnagyobb sztárja – nem nehéz megjósolni – az orosz Varvara SUBBOTINA lesz, aki 2001. március 21-én született, négyszeres junior világ-, s háromszoros junior Európa-bajnok.

Amikor itt járt és roppant sikeresen szerepelt a májusi budapesti felnőtt műúszó világsorozaton, így nyilatkozott:

„Nagyon-nagyon örülök, hogy életem első felnőtt versenyén sikerült két aranyérmet nyernem, az eredménnyel is elégedett vagyok, de júliusban, a junior világbajnokságon még erősebb és még jobb leszek!”

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook