2017. szeptember 20. - Friderika

Kék-fehér palánk

2016. június 1. Szerző: Rózsa Misi
Kiskorom óta szeretem a sportot. Szerettem mindenbe kicsit belekóstolni. Szerettem kipróbálni magam a különböző sportágakban, szerettem méricskélni a saját korlátaimat.

A sport szeretetét nyilván nem kis részben otthonról hoztam, hiszen a családunkban jellemzően nagyon sokan sportoltak és szinte mindenki szurkoló is volt, különböző sportágakban. De a család mellett nyilván annak is nagy szerepe volt a sport iránti nyitottságomban, hogy olyan iskolákba járhattam szerencsére általánosban és gimnáziumban is, ahol remek emberek tartották a testnevelés órákat. Nálunk nagyon kevés volt a hagyományos tornaóra, amikor törzsünket köröztük, béka ügettünk, meg hasonlók. Persze a kötelező köröket nekünk is teljesíteni kellett, mint szekrényugrás, kötélmászás, futás és hasonlók, de a torna óra jelentősebb részében a játéké volt a főszerep. Természetesen leginkább a focit imádtam. Jól is rúgtam a bőrt, igaz ezt napi szinten több órán keresztül gyakoroltuk is a haverokkal. 

Kicsit meglepett, amikor a tornatanárunk úgy döntött, hogy nem állapot az, hogy mi focizunk minden tornaórán, ezért kitalálta, hogy megismertet más sportágakkal is. Hát így dobta be egyik alkalommal azt, hogy most negyedéven keresztül kosarazni fogunk. Már akkor se voltam egy óriás, így erősen el is húztam erre a számat és próbáltam vitatkozni is vele, de amikor már azt helyezte kilátásba, hogy valagba fog rúgni, akkor nagyon gyorsan úgy döntöttem, hogy tulajdonképpen nagyon is szeretnék kosarazni. Nagy darab ember volt a tornatanárom, egyben a diri is a suliban és tudtam róla, hogy nem beszél a levegőbe, ha ő azt mondja valagba rúg, akkor ezt el is fogja követni velem szemben. 

Azon meglepődtem, hogy milyen bonyolultak is tulajdonképpen a kosárlabda szabályai. Amíg csak néztem néha másokat játszani, azt hittem ennél egyszerűbben mennek ott a dolgok. Nagyon sokat bénáztunk mind az elején, amíg képbe jöttünk a szabályokkal. De amikor ezeket sikerült megismerni, egyre jobban megtetszett a dolog. És amikor már az is világos lett előttem, hogy ez egy kemény sport, ahol lehet csibészkedni is, egyre jobban érdekelt a dolog, bár még ekkor is a focira szavaztam volna inkább. Talán harmadik hete játszottunk rendszeresen, amikor valahogy sikerült ráéreznem arra, hogy hogyan kell a labdát úgy eldobni, hogy az ott fent a magasban belehulljon a kosárba. Különösen annak az ízére sikerült ráéreznem, hogy miként lehet távolról betalálni. Amikor először játszottunk, négy csapatra ált az osztály. Ki lett jelölve négy csapatkapitány, akik egymás után választottak közülünk valakit a csapatukba. Az első időszakban, engem mindig a legvégén választottak be, mert én voltam a legkisebb, így belőlem nem néztek ki túl sokat. Igaz amikor a Szoki volt kijelölve választónak, ő azonnal engem választott, de az nem ért, hiszen a legjobb barátok voltunk, így persze, hogy engem hívott ki először. De aztán, ahogy teltek a napok, egyre hamarabb lettem kiválasztva, és a végén már azon ment a verseny, hogy melyik csapatba kerüljek, a fent leírt, sajátos, de eredményes technikám okán. Ontottam a három pontosokat. Egy időben már annyira bejött a dolog, hogy zsaroltam az osztályt. Ugye ha kiválasztanak, akkor oda kell menni abba a csapatba, de felhívtam a figyelmüket arra, hogy a jó és eredményes játék nem kötelező, viszont ha kapok hot-dogot az iskola büféjéből, az nagy tettekre tud sarkalni engem. Egész jól éltem ebből. Már éppen arra gondoltam, hogy meg kéne emelnem az áram legalább egy mozijeggyel, akkor egy tanári tockos, befejeztette velem a bizniszelést.  

Versenyszerűen soha nem játszottam, de néha a téren a foci mellett kosarazgattunk is ezután. A sportágat nézni be kell vallanom nem nagyon szeretem, de ma is még szívesen állok be játszani egy kicsit ha hívnak, még akkor is, ha ma már nem megy annyira, mint egykor az öreg iskola tornatermében. 

Viszont gyerekeknek nagyon ajánlanám a sportág kipróbálását. És ha ezt olyan jó edzők mellett tehetik meg, mint akik az MTK-ban foglalkoznak a gyerekekkel, az nyilván nagy hasznukra válhat. Akik ki szeretnék magukat próbálni a sportágban, írjanak Nagy Dórának (nagy.dora@mtk1888.hu) a női kosárlabda szakosztály-igazgatójának, akitől részletes információt kaphat minden lány arról, hogy miként látogathatja az edzéseket. A kosárlabda, kemény sportág, de nagyon vidám és kellemes is egyben. Az MTK-ban pedig jellemzően nagyon jó légkörben és kiváló társaságban lehet sportolni.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook