2018. október 15. - Teréz

Kettőből egy rendben volt

2018. július 19. Szerző: Rózsa Misi
Két magyar csapat volt érdekelt a BL és az EL keddi játéknapján a selejtezők visszavágóiban. A Videoton és a Honvéd. A Videoton a BL első mérkőzésén 1-1-et játszott a luxemburgi Dudelange ellen, míg a Honvéd szintén idegenben kikapott 2-1-re a macedón Rabotnicki ellen. Valljuk meg mindkét csapatunk első körben nyújtott teljesítménye és eredménye, tragikusan gyenge volt.

 

Felemás kezdetet mutatott a Videoton hazai mérkőzése. Felemást, mert az ellenfél támadott idegenben is jobban rá a Vidire, az ellenfél veszélyeztette többet a kapunkat, de szerencsére a 18. percben a Videoton megszerezte az előnyt a kis luxemburgi csapat előtt. Meg kell jegyezni, hogy egyetlen lövés találta el az ellenfél kapuját részünkről ebben a félidőben és abból gól is lett.

A második félidőben jobban felpörgette a Vidi a játékot, többet is volt innentől kezdve náluk a labda. Ennek ellenére, az 54. percben a luxemburgiak kierőszakolták az egyenlítést. Igaz nem sokáig örülhettek ennek, mert 4 perc kellett a Videotonnak ahhoz,hogy újra előnyben játszhasson. Csakhogy az újabb vezetés megszerzése után, megint az ellenfél vette át az irányítást, sokkal jobban játszottak a Vidinél és bizony sok esetben csak a szerencse mentette meg a hazai csapatot az egyenlítéstől. Végül a Videoton kihúzta ugyan 2-1-el a mérkőzést, de itt is, hazai pályán is nagyon gyengén muzsikált, és nagy szégyene a hazai labdarúgásnak, hogy a magyar bajnok szenvedve tud kínkeservesen nyerni egy luxemburgi, sehol nem jegyzett gárda ellen. Ez semmi lenne egy komolyan vehető csapat ellen. Igaz, hogy 3-2-es összesítéssel a Videoton jutott tovább innen, de egy gólocskával továbblépni egy luxemburgi csapat ellen, felér egy kisebb vereséggel.                                       íí

A Honvéd sem parádézott az első mérkőzésén, az vezetett vereséghez részükről. Kérdés volt,hogy mennyire tudják majd összekapni magukat a hazai visszavágóra. Elárulom már most: Nagyon. Már az első pillanattól kezdve a Honvéd dominálta a találkozót. Ők diktálták a tempót, ők irányították a mérkőzést és gyakorlatilag el is tudták érni, hogy minden szinten az ő akaratuk érvényesüljön.  Már a 6. percben Hollander révén meg volt a vezetés. 10 perccel később Hollander rá is duplázott az előnyre. Ezután is kifejezetten látványosan és veszélyesen tudott játszani a Honvéd, az ellenfélnek momentuma se igen volt ellene.

A második félidőre se álltak be lassítani a játékot, hanem inkább még növelték is annak a sebességét és keményen hajtottak az újabb találatok érdekében. A 63. percben egy büntetőből aztán gyakorlatilag minden eldőlt. És még itt se volt vége a góloknak, mert a 84. percben Danilo akcióból is be tudott találni. A Honvéd tehát 5-2-es összesítéssel léphetett tovább. És itt nem csak az eredmény, nem csak a továbbjutás ténye ami bíztató lehet, hanem az itthon mutatott játék is,mert egy ilyen játékkal a Honvéd, akár komolyabb csapatokat is képes lehet megszorítani.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook