2018. november 21. - Olivér

Kettőből kettő

2018. október 28. Szerző: Rózsa Misi
Féltettük a férfi kézilabda válogatottunkat az EB selejtezőktől. Ha nem is a legnehezebb, de teljesen egyértelműen nem a könnyűnek mondható csoportba kerültünk. Szlovákiát az első mérkőzésen 30-22-re vertük meg. Jó kezdés.

 

A második fordulóban az oroszok által megvert olaszok következtek ezután. Nagyon égett bennük a vereség után a bizonyítási vágy. De a mi fiaink újra azzal a megabiztossággal léptek itt pályára, ami az első mérkőzésen jellemezte már őket. Az elején még szorosan haladhatott a két csapat egymás mellett, de a mieink egy percre sem adták át az ellenfélnek a vezetés lehetőségét, néha ugyan közel tudtak kerülni hozzánk és egyenlítettek párszor, de a vezetés nem ment át hozzájuk. Kiváló, taktikus és bátor játékkal hoztuk le az első félidőt 10-15-re.

A második félidőben már volt olyan szakasza a végén a játéknak, hogy 9 gólos előnnyel mentünk. Egy másodpercig sem lehetett kérdés, hogy a két csapat közül melyik az erősebb és melyik akarja egyben sokkal jobban is a győzelmet. Bár a 12-15.ös eredmény itt szorosabb volt, mint az első félidő eredménye, de megismételtük a szlovákok elleni végeredményt, a 22-30-as fölényes magyar sikerrel.

Az oroszoknak nem volt ennyire könnyű dolguk. A szlovákok az első félidőt 12-10-re meg is nyerték ellenük. Igaz a második félidőt sikerült jobban megnyomniuk az oroszoknak, így azt 12-9-re ők nyerték, így ők is ezzel a 22-21-es eredményükkel megmaradtak veretlennek. Viszont most már miénk a jobb gólkülönbség, ezért jelen pillanatban már Magyarország áll a csoport élén.

Így mehetnek a válogatottak hosszabb pihenőre, hiszen az következő csoportmérkőzést már jövő évben, április 10.-én fogják lejátszani. Akkor az oroszok lesznek az ellenfeleink, akiket reméljük szintén le fogunk győzni, míg az olaszok a szlovákok ellen fognak meccselni és azzal el is fogunk érni a selejtezők félidejéhez. Eddig egy rossz szavunk nem lehet, se a csapat eredménye, se a mutatott játék képének ismeretében. Eddig nagyon rendben volt minden, bízunk a hasonló folytatásban.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook