2018. április 22. - Csilla, Noémi

Kezdődik az Ifi Ökölvívó EB

2017. október 22. Szerző: Rózsa Misi
Október 21-én kezdetét veszi Törökországban az Ifi korosztályban megrendezésre kerülő Európa Bajnokság. A magyarok tíz súlycsoportban, tíz versenyzővel indulnak a tornán.

 

Bernáth Attila (49 kg)

Bernáth László (52 kg)

Bundovics István (56 kg)

Bogdán Krisztián (60 kg)

Barbosu Tibor (64 kg)

Hankó Kálmán (69 kg)

Cservenka Róbert (75 kg)

Egervári Richárd (81 kg)

Fehér Koppány (91 kg)

Vincze István (+91 kg)

Edzőként tartott a csapattal: ifj Balzsay Károly, Alvics Gyula, Kovács László és Törteli Ferenc. A csapat vezetője: Oláh Attila.

Közhelynek hangzik, hogy nem lesz könnyű dolguk a magyar fiúknak, hiszen nagyon erős a nemzetközi mezőny minden súlycsoportban. Miközben ennek semmi köze a közhelyekhez, mert ez a nagyon száraz és őszinte valóság. Szinte minden nemzet, valóban a korosztályúak legjobbjaival érkezett meg Törökországba. Nagyon sok erős és rutinos versenyző lett benevezve a tornára. A MÖSZ minden segítséget igyekezett megadni a felkészülés során a csapatnak, amire csak szükségük volt. Erdei Zsolt az utánpótlás korosztályú versenyzők menedzselését, felkészítését, pont olyan kiemelten fontosnak tartja, mint a felnőttekét, sőt bizonyos szempontból még fontosabbnak is, ezért teljes mellszélességgel kiállt azért, hogy mindent kapjanak meg a válogatottban szereplő fiúk, amire csak szükségük lehet.

Sikeres és jónak mondható felkészülésen vannak túl a versenyzők, a legtöbbjük esetében úgy látszik most, hogy ideálisan sikerült a forma időzítés, hogy ez mire lesz elég ebben a mezőnyben, azt majd az idő eldönti.

Tény, hogy a magyar fiataloknak a felkészítésére nincs olyan mértékben anyagi forrása a szakszövetségnek, mint sok más nemzet szakszövetségének. Nem is állnak mindenben rendelkezésünkre olyan modern felkészítő eszközök, mint sok más nemzet versenyzőjének. A mieink jellemzően nem is tudnak annyit bunyózni nemzetközi ellenfelek ellen, mint sok más nemzet versenyzője. Sok a versenyhátrányunk még, de ezek a fiúk hisznek abban, hogy képesek lehetnek bravúrra, ezek a fiúk nagyon akarják a sikert és nagyon bízhatunk abban is, hogy igyekeznek majd 120%-os teljesítményt kihozni magukból. Szurkoljunk hát nekik, hozzanak maguknak és az országnak fényes, érmekben mérhető sikereket.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

Országos Diák és Szabadidősport SzövetségSpecial Olympics HungaryMagyar Paralimpiai Bizottság

Támogatók

Intensive Krav Maga Don Vito - pizzeria & ristorante

Médiapartnerek

 

Kövess bennünket

Facebook