2019. augusztus 26. - Izsó

Kiürült stadion

2018. november 23. Szerző: Rózsa Misi
Csütörtök este adták át a MOL Vidi új stadionját. A beruházás 14 milliárd forintba került. A stadion szinte teljesen megtelt az ünnepség kezdésére. Az Ultrák újra elfoglalták egy időre a helyüket és látványos koreográfiával megmutatták, hogy miért a szurkolók töltik meg igazából élettel az élettelen beton katlanokat.

 

Hatalmas drapériát húztak ki a fejük fölé, amin az szerepelt szövegben: „Ez nem New York, ez nem London, Székesfehérvár, én itt vagyok otthon. A kifeszített vásznon a Red-Blue Decvils Ultras logója jelent még meg ügyesen megkomponált kompozícióban.

Amikor beolvasták, hogy az új stadion neve MOL Aréna Sóstó, akkor az egész tábor hangos füttykoncertbe kezdett. Bizonyára emlékeznek rá, hiszen lapunk is megírta, hogy az ultrák, amióta a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy Videotonról MOL Vidire változtatják meg a csapat nevét, ezt elfogadhatatlannak tartva nem jártak a csapat hazai és nemzetközi mérkőzéseire. Amióta ők kivonultak, azóta nincs is olyan hangulat a mérkőzéseken, mint amilyen előtte velük volt.

Most sokan úgy gondolhatták, hogy az ultrák beletörődtek a név megváltoztatásába, hiszen itt voltak, sokan voltak, megtelt velük jó részben a stadion és újra visszahozták a Videoton jó hangulatát. De erről szó sem volt. Amint elkezdődött a mérkőzés, nem sokkal később a szurkolók elbontották a drapériáikat, és látványosan kivonultak a stadionból. A stadion gyorsan ki is ürült alapvetően a legnagyobb szurkolótábor kivonulásával, a mérkőzésnek nem volt érdemi hangulata ezáltal és egyértelmű lett, hogy a szurkolók jelentős része folytatja a tiltakozó távolmaradást.

Nagyon váratlanul ez a tulajdonosokat nem érinthette, hiszen a legnagyobb szurkolói csoport már a Facebook oldalán előre leírta, hogy ki fognak vonulni a stadionból és nem lesz továbbra se a csapatnak hangos bíztatása.

Mellékesen a mérkőzést a MOL Vidi csapata nagy nehezen 1-0-ra meg tudta nyerni az Újpest ellen.

Most érkezett

Ezt már olvasta?

Partnerek

                      

Támogatók

Médiapartnerek

Kövess bennünket

Facebook