Az biztos, hogy nem ajánlott azoknak, akik kezdők a kosárlabdapályán. De hogy is néz ki ez az egész? Na, szóval tetszik tudni kosarazni? Felejtse el a szabályokat, itt és most csak az számít, hogy pontos kosarakat tudjon dobni a versenyző – és a megfelelő kosárba, mert lesz belőle egy pár... Akkor vegyük a másik felét, amőbázni tudnak? Mindenki tud amőbázni, kérem, ez az, amit kockás papíron játszottunk annak idején az iskolában a padtársunkkal unalmasabb órákon és az volt a lényege, hogy váltásban jelöltük be a négyzeteket, aki össze tudott hozni négyet egy sorban vízszintesen, függőlegesen vagy ferdén, az nyert. Logikai játék, ha nem is a legnehezebb, még a magyar tévében is játszották a nyolcvanas évek végén.

Akkor most tessék elképzelni a kettőt együtt.

Adott hét kosár egymás mellett, amelyekből a labdák egy nagy ládába esnek, de nem ám csak úgy egymás hegyére-hátára, hanem vályúk terelik őket egy „mátrixba”, aminek hét oszlopa és hat sora van. Ezek kívülről látszanak, ugyanis a láda elülső falára ebből a célból lyukakat vágtak: az oszlopok természetesen alulról felfele telnek meg, és a játékosoknak az a céljuk, hogy egyrészt nekik sikerüljön négy labdát így vagy úgy egy sorba bedobni, másrészt ellenfelüket meggátolják ebben. A játékhoz természetesen huszonegy-huszonegy különböző színű kosárlabda is kell, mindegyik játékos a maga színét dobálja. Bonyolultan hangzik? Pedig egyszerű, ez a videó meg is magyarázza:

Azért az még odébb van, hogy a kosáramőba olimpiai sportág legyen vagy világbajnokságot rendezzenek belőle. Ezt egyelőre ketten játsszák, ők is Ausztráliában: mellesleg jó lenne, ha elterjedne, mert ész is kell hozzá, ügyesség is.

Csak kicsit furcsán hat első látásra.

Kicsit nagyon furcsán.